Konferencia a hatékony tanulásért

Szerző • 2017-12-01 • Hírek, Oktatás Konferencia a hatékony tanulásért bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva409

„Nézd, halld, érezd, mondd!” – az észlelés fejlesztése a hatékony tanulásért címmel tartottak konferenciáta Kondor Béla Közösségi Házban. A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központnak az őszi pedagógiai napok keretében rendezett eseményén a XVIII. kerületi logopédiai munkaközösség szervezésében több mint háromszázan vettek részt az ország legkülönbözőbb részeiből.

A nagyszabású rendezvényen a vendégeket Jankó István, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgató-helyettese és Pusztai Katalin, az oktatási központ referense köszöntötte. Galgóczy Zoltán alpolgármester a megnyitó beszédében kiemelte a logopédusoknak, beszédfejlesztőknek a magyar nyelv őrzőjeként betöltött szerepét, és elmondta, hogy ehhez a munkájukhoz az önkormányzat minden segítséget megad a jövőben is.

Ezután kilenc szakmai előadást hallgathattak meg a konferencia résztvevői. Elsőként Herneczki Márton klinikai szakpszichológusét Mentés, másként, azaz segítik-e a fejlődést az okos eszközeink? címmel. (A rövid válasz: tudatosan használva igen.) Szabó Ágnes nyelvtudományi doktorjelölt az óvodások és kisiskolások szókincsének és nyelvi tudatosságának vizsgálatáról és fejlesztéséről, Pechan Eszter gyógypedagógus az alkotó, fejlesztő meseterápia lehetőségeiről beszélt.

A hallássérült gyerekekkel foglalkozó szurdopedagógus, logopédus Molnár Nikoletta előadásában az érintettek beszédindításáról hallhattunk. Turiné Jámbor Rita népzenész, logopédus a zene szerepével foglalkozott, Oláh Aranka és Kósáné Genzelmann Györgyi logopédus A nem beszélő gyerekek és a logopédus találkozása címmel tartott közös előadást. Kovács Gábor programvezető a szabadidő aktív eltöltésére ösztönző Sport Poha-rak program lehetőségeit ismertette az oktatásban és a fejlesztőpedagógiában, míg Reményi Tamás gyógypedagógus a megismerő funkciók szerepét járta körül a tanulási és viselkedészavarok kialakulásában.

A konferencia szervezője, Karayné Pavalacs Zsuzsa logopédus Mit keres a kétéves a könyvtárban? címmel tartott előadást, majd lapunknak elmondta, hogy a sikeres rendezvénynek már 11 éve a Kondor Közösségi Ház ad otthont, és egyre nagyobb országos figyelem kíséri.

bp18.hu, Temesi László

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva