Koszorúzás a Kerepesi temetőben

Szerző • 2019-10-29 • Hírek, Közélet Koszorúzás a Kerepesi temetőben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva51

Halálának 70. évfordulója alkalmából emlékkoszorúzást tartottak a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben (Kerepesi temető) dr. Krepuska Géza védett sírjánál, a szervezést az idén 30 éves Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság vállalta magára. Egyúttal, a 120 éve született Széky Endréről is megemlékeztek – írta a bp18.hu.

Csaknem félszázan gyülekeztek a temetőben a Krepuska sírnál, köztük kerületünkből, az Ady Endre Általános Iskolából néhány diák, akik kis műsort adtak elő, majd Pándy Tamás a Széky társaság elnöke ünnepi beszédében megemlítette: alapelvük volt, hogy ne csak Kossuth Lajos, Szent-Györgyi Albert, vagy a világon először lézerrel operáló, és az ún. „kulcslyuksebészetet” elsőként alkalmazó Jakó Géza (Krepuska unoka) munkásságáról emlékezzenek meg. Azokra is fel akarják hívni a figyelmet, akik saját korukban tíz ezrek életét mentették meg, mint például, Krepuska Géza, aki az orvosi egyetemi évei alatt is kimagasló eredményeket mutatott fel.

Híres fülész lett

Ő készített Magyarországon elsőként mikroszkópos metszetekről fényképfelvételt – mondta Pándy Tamás. – Az egyetem elvégzése után a fülgyógyászat felé fordult, arra tette fel életét, hogy megtanítsa egy ország és Európa orvosai számára milyen komoly kóreseteket okoznak a fül-eredetű betegségek. A legapróbb részletekig kidolgozta a hozzájuk tartozó összes gyógyítási módot is. A Krepuska-iskola fogalom volt. Százezernél több gyógyult betege, új operációs technikái, hat ezer aggyal kapcsolatos műtéte volt, de a nevéhez fűződő legjobb halálozási mutatói Európa kiemelkedő fülészévé tették. Több mint száz tanulmánya, több ezer bemutató operációja, cikkei, előadásai és a Fülgyógyászat című, 1936-os könyve alapján kimondhatjuk, hogy megalkotta a modern magyar fülgyógyászatot. Nyugdíjazásakor megkapta a legmagasabb magyar orvosi díjat, a Balassa Emlékérmet.

Polihisztor volt

Krepuska Géza igazi polihisztora is volt hazájának – hallottuk a megemlékezőtől. – Magas szintű orvosi munkássága mellett a homoki szőlők fejlesztési eredményei pótolni tudták a filoxéra miatt elpusztult hegyi szőlőket, velük azonos minőségű homoki szőlőket adott át a magyar borászatnak. Az ő közvetítésével terjedt el Magyarországon a cabernet bor is. A mai Pestszentlőrincen, majd Pestszentimrén volt szőlőbirtoka.

Gyümölcsnemesítéseivel díjakat nyert. Nógrád megyei birtokát Trianon után, 1920-ban átcsatolták az akkor alakított Csehszlovákiához. Évekig kérelmezte Krepuska Géza a visszacsatolást, mindhiába, ám amikor az Antant delegációk egyik angol tisztje megsüketült, ő operálta meg sikeresen. A tiszt erre megígérte, megpróbálja kieszközölni vezetőinél, hogy a helyszínen újra állapítsák meg a tényeket, és ekkor kiderült, színmagyar települések kerültek Csehszlovákiához. 1924-ben, Genfben döntöttek arról, hogy Somoskőújfalu és Somoskő visszakerül Magyarországhoz. Ez volt az egyetlen Trianon után, amit Magyarország javára ítéltek vissza. A „Hazatérés Napját” ma újra ünneplik a két településen, megemlékezve Krepuska Géza „segítő kezéről”.

Ezt követően dr. Tamás László professzor, tanszékvezető egyetemi tanár, elődjének máig ható szakmai eredményeiről szólt pár szót, majd megkoszorúzták az 1949. október 15-én elhunyt Krepuska Géza sírját.

120 éve született Széky Endre

A Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság idén ünnepli 30 éves fennállását. Ezt a jubileumi évet Széky Endre református lelkész születésének 120 éves évfordulója jegyében szervezte a Széky Társaság. A Kerepesi temetőben lévő védett sírt a Társaság Intéző Bizottsága a napokban rendbe hozta, majd október 15-én megkoszorúzta, de előtte Pándy Tamás visszaemlékezésében elmondta, hogy Széky Endre 1922 és 1982 között 60 aktív évet töltött el a mai Pestszentimrén.

Imrén, három templom fűződik a nevéhez – emlékeztetett -, szeretetházakat hozott létre, kialakítva Magyarország legnagyobb szeretetház-együttesét, és ő lett az Országos Református Szeretetszövetség titkára, közben két doktorátust is szerzett. A parancsnokképzőt is elvégezte a lelkész úr, hogy szakértelemmel vezethesse a cserkészcsapatot. Takarékegyletet hozott létre, hogy a szegény munkás a befizetett fillérjeiből, annak kamataiból karácsonykor tudjon a fa alá ajándékot tenni. Igazi közösségért élő ember volt, keresztlevelekkel, kenyérrel segített a háború poklában. Jó szót mert vinni a Rákosi-korszak megbélyegzett családjainak. Az élete végéig mindig tenni akaró, népszerű lelkipásztor indította el Pestszentimrén a helytörténetet is. Mindezek ismeretében harminc évvel ezelőtt nem volt vita a civil egyesület névválasztásakor. Három évtizede próbálunk nyomdokaiba lépni, a közösségért tenni, megfelelni tartalmas életének, szellemiségében cselekedni.

Forrás: bp18.hu/T.L.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva