Kulturális értékek a csudatarisznyában

Szerző • 2019-06-11 • Család, Hírek, Közélet Kulturális értékek a csudatarisznyában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva293

Roma-magyar nemzetiségi napot tartottak június 6-án a Szivárvány óvodában, ahova a sokszínű programra a gyerekekkel együtt a szülőket is meghívták – olvastuk a bp18.hu oldalon.

A nemzetiségi napon a szervezők a magyar mellett minden évben egy-egy másik kultúrát is szeretnének közel hozni a gyerekekhez és szüleikhez. Idén a Szivárvány óvoda és a ClubNetCet Egyesület által szervezett Csudatarisznya elnevezésű program a roma és magyar hagyományok jegyében telt, amikor a gyerekek színházi eladáson, kézműves foglalkozásokon vehettek részt és megtekinthettek egy táncelőadást is, valamint egy kiállítást, amely a cigányság múltjáról szólt.

Látván a színházi előadásról kijövő gyerekek arcát, majd a kézműves foglalkozáson az aktivitásukat, Galgóczy Zoltán alpolgármester szerint láthatóan élvezték a gyerekek a programot, ezért minél több ilyen alkalmat kell nekik teremteni.

Horváthné Kapocsi Anikó elmondta, hogy az önkormányzat pályázott az Európai Unió VEKOP-pályázatán, s ennek keretében a Lakatos lakótelep egy 3 éves programban vesz részt. A Szivárvány óvoda vezetője hozzátette: a Fáy utca és környéke integrált szociális rehabilitációja elnevezésű projektbe a Szivárvány óvoda is bele került. A program keretében az itteni gyermekekhez heti rendszereséggel külsős szakemberek járnak, akik például logopédiai, drámapszichológiai fejlesztéseket tartanak a gyerekeknek.

Az óvodavezető szerint a Csudatarisznya esemény is ennek a programnak köszönhető, amikor változatos élményekben lehet részük a gyerekeknek.

Annál is inkább örülünk ennek a napnak, mert a gyermeknap közelében tudtuk megszervezni, amikor reggeltől estig tartó játékok és előadások szórakoztatják és tanítják a résztvevőket – mondta Horváthné Kapocsi Anikó.
Reggeltől egy különleges színházi előadás keretében a Ludas Matyi zenés mesejátékot tekinthették meg az Off-Brodway Színház előadásában, majd különböző tájegységek kézműves tevékenységeit gyakorolhatták a gyerekek. Délután a szülőkkel együtt bográcsozás várta a résztvevőket, illetve további kulturális programok, mint például a Tébláb Táncegyüttes Kenderkóc csoportja, amely kalocsai és moldvai táncokat mutatott be, majd közös táncra hívta a vendégeket.

Cigány ősi mesterségek nyomában címmel érdekes kiállítás mutatta be a cigányság egykori, de némely esetben még ma is élő mesterségeit. Sztajkó József roma népművész, a babakiállítás alkotója elmondta, hogy a babák segítségével bemutatott régi mesterségek jórészt már kihaltak, mert az általuk megformált anyagokat korunkban döntően a nagyiparilag előállított műanyaggal helyettesítik.

A kiállítás főszereplői, a babafigurák és tárgyak bemutatták a hajdani téglakészítés és vályogvetés, a teknővájók, a bádogosok, a fakanálkészítők, a kosárfonók, a kovácsok, a kerámiások és a harangöntők mesterségét, tudományát. Nem maradhattak el a figurák közül természetesen a nem csak a határainkon belül, hanem a világban is híressé vált cigányzenészek sem.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, valamint a Magyar Állam társfinanszírozásával megvalósult program minden résztvevője jól érezhette magát ezen a programon, de elsősorban a gyerekek tetszését nyerte el a Csudatarisznya tartalma.

Forrás: bp18.hu/B.Z.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva