Kutatás: a magyarok szeretnék, ha Budapesten lenne az Olimpia

Szerző • 2015-12-02 • Hírek, Közélet Kutatás: a magyarok szeretnék, ha Budapesten lenne az Olimpia bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva691

A magyarok többsége (a lakosság 53 százaléka) támogatja azt az ötletet, hogy a főváros olimpiát rendezzen – derült ki a Nézőpont Intézetegy friss, reprezentatív közvélemény-kutatásából. Tarlós István főpolgármester szerint az embereknek nincs elég információjuk, hogy felelősen döntsenek az ügyben.

A rendezést tavaly augusztusban a többség (60%) még ellenezte, a libikóka dőlésszöge idén nagy fordulatot vett: az ellenzők aránya folyamatosan csökkent.

”A legszembetűnőbb változás a rendkívül elkötelezett állásponton lévők esetében következett be. Míg idén novemberben majdnem minden harmadik választópolgár (31 százalék) teljes mértékben támogatta az ötletet, és csak minden ötödik utasította el egyértelműen (19 százalék), addig ez az arány tavaly nyáron még fordított volt. Akkor mindössze 17 százalék támogatta teljes mértékben az olimpiarendezést, és 29 százalék utasította el határozottan.” – emelték ki.

A kutatást telefonos megkérdezés alapján bonyolították le, november 14-19. között, ezer fő megkérdezésével. A minta reprezentatív, ezért felesleges a népszavazás a budapesti olimpia megrendezéséről, ezt a Fővárosi Közgyűlés is eldöntötte szerdán.

Fotó: wall.alphacoders.com

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva