„Legyünk hűek az örökséghez”

Szerző • 2014-08-04 • Család, Egyéb, Könnyű, Programok „Legyünk hűek az örökséghez” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva3495

Kardos Gábor, a Bókay-kertváros képviselőjeként – aki több mint negyven éve itt él – fogalmazta meg azt a „Legyünk hűek az örökséghez” ars poétikát, amelynek lényege, hogy viseljük szívünkön múltunk értékeinek megőrzését, értsük jelenbe áthúzódó hatásukat.

A kerületi kulturális és helytörténeti értékek megtartásával és közvetítésével több önkormányzati és civil szervezet is kiemelten foglalkozik. Az egyik, az előző cikkünkben bemutatott egyetlen múzeumi minősítéssel rendelkező Heilauf Zsuzsanna vezette Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény, illetve a másik kiemelt intézmény – mostani írásunk témája –, a Kardos Gábor vezette Települési Értéktár Bizottság.

4412_0

„aki a múltat nem ismeri, az a jelent sem fogja tudni megérteni, megismerni”

…vallja Kardos Gábor alapító. A szervezet a 2013. novemberi testületi döntés alapján ezért azt a feladatot kapta, hogy koordinálja, szervezze a kerületi helytörténészek áldozatkész munkáját, biztosítsa a munkához szükséges szervezeti, pénzügyi és tárgyi feltételeket, szervezze a gazdag helytörténeti anyag bemutathatóságát, gondoskodjon vendégszakemberek meghívásáról, az indokolt marketing munkáról, valamint az eddigi és a további eredmények bemutatásáról.

2903_0

Nagyon széles munkájukat oldalakon keresztül sorolhatnák, de a lényege az elszánt és mindenre kiterjedő helytörténeti védelem és aktivitás. Támogatják például a felújításra kerülő Herrich-Kiss villában történő múzeum kialakítását, illetve kiemelt projektjük a Bókay-Kert Fejlesztési Terv Előkészítő Munkacsoport munkájának segítése, különös tekintettel annak helytörténeti vonatkozásaira.

Herrich-Kiss villa felújítása

Az épület a kerület egyetlen szabadon hasznosítható villaépülete, amely a jövőben közel ötezer négyzetméteren fogja szolgálni Pestszentlőrinc-Pestszentimre kulturális életét. Az elmúlt évek munkájának köszönhetően a helytörténeti gyűjtemény olyan területi múzeummá alakul, amely állandó kiállításokkal és időszaki, tematikus anyagokkal szeretne stabil helytörténeti központtá válni. Cél, egy több kiállító teremből álló komplexum életre hívása, ahová speciális őrzési feltételeket igénylő kiállítások is szervezhetőek. A villa falai között a kiemelten fontos hagyatékok is végre állandó otthonra lelhetnek.

18.urbitalis_majalis_bokay_457x342

4174_0

Hagyatékok gondozása

2012-ben a Bókay és Zsebők leszármazottaktól sikerült egy-egy nagyobb anyagot megszerezni. A képzőművészeti: Forintos-, Dien-, Jobbágyi- és különösen a Kondor-hagyaték megőrzése és ápolása kiemelten fontos feladat. Az előkészítő munka elindult, és a jövőben, az új múzeum épületének köszönhetően majd egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek rá.. Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta művésztanár anyaga már részben a gyűjteménybe került, lőrinci diákok, művészek generációi nőttek fel keze alatt. De Biczó Magda kerámiáinak megszerzése is fontos feladat.

 

 

 

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva