Lezárások és pótlóbuszok nehezítik a nyári közlekedést Budapesten

Szerző • 2015-07-20 • Hírek, Közlekedés Lezárások és pótlóbuszok nehezítik a nyári közlekedést Budapesten bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva935

A nyár közepén, vagyis pár nap múlva nehezebb lesz a közlekedés Budapesten, hiszen az Erzsébet tér egy része útjavítás miatt le lesz zárva, illetve egy darabig a szentendrei hév sem közlekedik majd. Aki tudja, az kerülje el az alább olvasható útvonalakat.

Július 22-től, vagyis szerdától kijavítják a megrongálódott útburkolatot az V. kerületi Erzsébet tér Harmincad utca és József Attila utca közötti részén, az útszakaszt emiatt sajnos teljesen le kell zárni.

A forgalomkorlátozás várhatóan augusztus végéig tart majd, miatta a Károly körút felől az Erzsébet téren át nem lesz elérhető a József Attila utca.

A Bécsi utca felől érkezők, ha észak felé haladnának tovább, az Erzsébet tér-Károly körút felé, majd a Dohány utcáról visszafordulva kerülhetnek. Azt egyelőre még nem tudjuk, hogy a menetidő mennyivel nő meg a kerülő miatt, de az biztos, hogy jobb, ha a szokásosnál egy kicsivel korábban elindulunk otthonról, ha időre kell mennünk valahova.

Jó hír, hogy az Erzsébet tér déli útszakasza a Károly körút felől érkezőknek zsákutcaként ugyan, de továbbra is elérhető lesz, és hogy a gyalogosokat, illetve a kerékpárosokat nem akadályozza az útépítés.

A forgalomkorlátozás miatt módosított útvonalon közlekedik a 15-ös, a 16-os, a 105-ös, a 115-ös, a 916-os és a 990-es autóbusz.

Július végéig a H5-ös hév Békásmegyerről csak a Szentlélek térig zakatol. A Szentlélek tér H – a 29-es busz végállomása – és a Batthyány tér M+H között HÉV-pótló autóbusz közlekedik H5-ös jelzéssel, a hétköznap reggeli csúcsidőben két, a délutáni csúcsban pedig két-három percenként.

A pótlóbuszokon kerékpár is szállítható, amennyiben az utasok nem foglalják el rajtuk az összes férőhelyet.

Forrás: femina.hu

(Címlapkép: bkvfigyelo.reblog.hu)

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva