Ludmann Mihály új képei

Szerző • 2018-12-14 • Hírek, Művészet Ludmann Mihály új képei bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva185

Ez év utolsó kiállítása nyílt meg december 10-én a Kondor Béla Közösségi Házban, ahol ezúttal Ludmann Mihály, kerületi kötődésű festőművész festményei láthatók karácsonyig. A tárlat címe: Új képek. A kiállítás megtekinthető december 23-ig 9-19 óráig a Kondor Béla Közösségi Házban.

A megnyitó hangulatát, Kovács Ildikó hegedűművész alapozta meg nívós hegedűjátékával, majd Varga Ferenc, a közösségi ház igazgatója, képzőművész köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy régi ismerőse, sőt barátja Ludmann Mihály, akinek itt látható új képei mély benyomást tettek rá, és reméli, hogy jövő évben képzőművészeti kurzust tart a Kondorban.

A kiállítást, dr. Katona Lucia művészetbarát – ezt hangsúlyozta is beszédében – nyitotta meg.

Ludmann Mihálynál családi örökség a művészet szeretete és szerencséjére, volt egy kiváló rajztanára az általános iskolában, aki jó irányba orientálta – mondta. – Olyan fogékony volt már kisiskolásként, és pedagógiai érzékkel megáldott, hogy tanulótársaival is szívesen foglalkozott szabadidejében. A képzőművészetről sokat olvasott, tanult és tudását szívesen adta át ifjú kortársainak. Később, felnőttként is, szívesen hallgatjuk élményszámba menő előadásait. A magyar szobrászatról, építészetről pedig remek könyveket írt. Mindemellett kiváló festőként is élményt nyújt műveivel, amelyeket a szépség keresése jellemez. Három csoportba sorolnám képeit, a kék, a szakrális és az emberi kapcsolatok csoportjába, ez utóbbiban a férfi-nő szerepe a domináns. A tájképei sem hagyományosak. Jó barangolást kívánok új képei közt.

Ebben a barangolásban segített maga a művész is, aki kis csoportokban mutatta meg képeit az érdeklődőknek. E közben megtudhattuk tőle, hogy a szabad színválasztás híve, és az érzelmek, hangulatok befolyásolják alkotás közben. A következőket mondta még:

Jelentős, az addigi munkásságomat felölelő kiállítást 2004-ben két helyen rendezhettem, az egyik a Táncszínház Galéria monumentális terében, a másik szintén ebben az évben, itt a Kondor kiállítóterében nyílt meg, festményekkel és grafikákkal mutatkoztam be. A kiállított művek között szép számmal volt irodalmi ihletettségű alkotás. Három évvel később Varga Ferenc hívására a Wessely Galériában láthatták az érdeklődők képeimet, de most, a festészet napján is szerepeltem a kerületben egy festményemmel.

bp18.hu, T.L.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva