Már az etruszkok is tudták: tilos a rút!

Szerző • 2016-02-13 • Hírek, Művészet Már az etruszkok is tudták: tilos a rút! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva2101

Nézők, barátok és színészkollégák egyaránt fontosnak tartották boldog születésnapot kívánni a Lőrinci Színpadnak a társulat Facebook-oldalán. Az 1995 óta a Rózsa Művelődési Házban működő színházi műhely az elmúlt húsz év alatt nemcsak a kerület életének, hanem a hazai színháztörténetnek is szerves része lett.

Mintha egy pillanat lett volna, olyan gyorsan elszállt. Ha belegondolok, alig merem elhinni, hogy máris eltelt húsz év – mondta Tunyogi István színész-rendező, színházcsináló, a Lőrinci Színpad alapítója és vezetője.

Színház lőrinci gyerekeknek

Tunyogi István Pestszentlőrincen született.

Szó szerint a szülői házban. A testvéreim kórházban jöttek világra, de én, 1945 zavaros éve lévén, otthon, Lakatos bábaasszony segédletével – mesélte. A gyökerek vezették vissza a XVIII. kerületbe, amikor úgy döntött, elsősorban gyerekeknek szóló színházat hoz létre.

Budapest egyetlen gyermekszínháza éppen akkor szűnt meg. Kiknek csinálhattam volna én színházat, ha nem éppen azoknak a srácoknak, akik közül én is egy vagyok? – emlékezett vissza mosolyogva a kezdetekre a színházcsináló.

A társulat kezdetben pályázatokból tartotta fenn magát, így sikerült – ahogy a vezető fogalmazott – a rendes színészgázsik közelében beállítani a fellépti díjakat. A világ azóta sokat változott, ma már a színészek több társulatban dolgoznak egyszerre a megélhetésért.

Tíz évvel ezelőtt derogált televíziós reklámban fellépni. Ma ünnepnap, amikor a színész ilyen felkérést kap – mondta, gyorsan hozzátéve: – Ezért nagyszerű, hogy itt, a kerületben az önkormányzat magáénak tekinti a Lőrinci Színpadot, és főtámogatóként segíti a működését. Enélkül gyakorlatilag lehetetlen volna.

Szépet közvetíteni

Az elmúlt két évtizedre visszatekintve Tunyogi István azt mondta, nem emelne ki semmit mint a legkedvesebbet, hiszen az olyan volna, mintha megkérdeznék, melyik gyerekét szereti a legjobban. A munkába vetett hitről azonban szívesen beszélt:

lorinciszin01_bent

A kezdet kezdetén a mese mellett tettük le a voksunkat. Meséket viszünk színre. Ez persze tág fogalom, hiszen mese Tolsztoj, Zola vagy a Biblia is bizonyos értelemben. A mese, a mítosz az alapvető emberi értékekről, az emberi élet jelenségeiről szól tömören, általánosan, mindenki számára érthetően. Nekünk az a feladatunk, hogy ezt jól, szépen mutassuk meg, hogy szépet közvetítsünk. Nagyon fontos küldetés ez. Már az etruszkoknak is volt egy törvényük, amely szerint tilos a rút! Ha lehetek valamire büszke az elmúlt húsz évből, az az, hogy ezt a küldetést eddig teljesíteni tudtuk: szépséget közvetítettünk. És erre fogunk törekedni a jövőben is.

Tunyogi István kifejtette, hogy hosszabb távú tervekről nehéz beszélni, hiszen egy társulat a nyári időszakban tudja letisztázni, mit szeretne, és mit tud létrehozni a következő évadban. Az azonban biztos, hogy ennek az évadnak a második felében még lesz egy bemutató.

A Lúdas Matyit visszük színre. Reméljük, hogy olyan erős előadást sikerül létrehoznunk, mint amilyenek az eddigiek voltak. Szeretettel várunk mindenkit – tette hozzá.

A Lőrinci Színpad előadásait – mint húsz éve folyamatosan – a Rózsa Művelődési Házban tartják. Érdeklődni és jegyet váltani is ott lehet.

Kövessen minket az Instagramon is – nézze meg legérdekesebb híreinket és fotóinkat! Sőt, ha Önnek is vannak kerületi fotói, küldje el nekünk, hogy megoszthassuk követőinkkel. A fotókat az instagram18.kerulet@gmail.com címre várjuk. (Az Instagramunkról itt írtunk bővebben.)

bp18.hu, Kerékgyártó György

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva