Már az év elején meghallgatták a közösséget

Szerző • 2020-03-05 • Hírek, Közélet Már az év elején meghallgatták a közösséget bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva152

Örömteli hírt is bejelentett Szaniszló Sándor az év elejére hozott közmeghallgatáson – olvastuk a bp18.hu oldalon.

Ezúttal nem az adott esztendő utolsó pillanataira hagyta az önkormányzat a szokásos közmeghallgatást, hanem már az év elején megkérdezték a lakosok véleményét a kerületet érintő kérdésekről.

Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy december után újra közmeghallgatásra hívták a kerület vezetői a pestszentlőrincieket és pestszentimreieket. Február 27-én ismét elmondhatták az itt élők a kerülettel összefüggő legfontosabb gondjaikat, észrevételeiket.

Annak okáról, hogy miért hívtak össze közmeghallgatást nem sokkal az előző alkalom után, Szaniszló Sándor elmondta, hogy az esemény évtizedek óta decemberben volt, de ők úgy döntöttek, hogy előrehozzák azt az év elejére. A polgármester ezt azzal indokolta, hogy nem szeretnék, ha úgy tűnne, hogy az önkormányzat az év utolsó napjaiban kényszerből teljesíti törvényileg előírt feladatát.

Örömmel jelenthetem be, hogy a képviselő-testület néhány órával ezelőtt elfogadta az önkormányzat éves költségvetési rendeletét, így arról is tudunk beszélni a kerületi lakosok előtt, hogy mire vállalkozunk ebben az évben, milyen fejlesztések, milyen kiadások, milyen, a kerület érdekeit szolgáló közösségi célú forrásfelhasználások lesznek – mondta Szaniszló Sándor.

A közmeghallgatás első szakaszában Kőrös Péter prezentáció keretében mutatta be a kerület költségvetésének legfontosabb elemeit. A szakterület gazdájaként az alpolgármester ismertette a költségvetés kiadási szerkezetét és annak egyes tételeit. Elmondta, hogy a kerület 25 milliárd forintos költségvetési keretéből mennyit szánnak a kötelező feladatokra, beruházásokra és egyéb kiadásokra.

Ezt követően pedig záporoztak a kérdések és az észrevételek a kerület vezetői felé a gyorsforgalmi út átépítéséről, a repülőtér zaj- és egyéb szennyezéseiről, ingatlanjogi problémákról, az építési szabályozási tervről, közlekedési lámpák sürgős elhelyezéséről, programokról és fejlesztésekről. Az utcák aszfaltozási lehetőségei és az egyes helyeket érintő csatornázási problémák mellett talán a csapadékvíz-elvezetés megoldása került leggyakrabban szóba.

Egy, a közmeghallgatásokon már régóta napirenden lévő problémával kapcsolatban Szaniszló Sándor örömteli hírt jelentett be. Sikerült ugyanis bezáratni a Hengersor utcában illegálisan működő betonkeverő üzemet. A polgármester elmondta, hogy a kerület előző vezetése is tett lépéseket ebben az ügyben, amelyeket most felgyorsítottak, így végre lakat került a vállalkozás telephelyére.

Az előzetesen beküldött és a közmeghallgatáson felmerülő, de helyben nem megválaszolható fontos kérdésekre írásbeli választ ígértek az önkormányzat vezetői.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva