Már lehet pályázni háztartási gépek cseréjére

Szerző • 2017-08-07 • Hírek, Közélet Már lehet pályázni háztartási gépek cseréjére bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva251

Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn. Budapesten és Pest megyében augusztus utolsó hetében nyílik meg a pályázat.

A pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépekre. A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani – közölte az államtitkár.

Módosult a kazáncsere program is

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a legmagasabb támogatási összeg a legkorszerűbb berendezésekre jár, a régi gépeket a támogatottaknak le kell adniuk. Elmondta azt is, hogy módosult a folyamatban levő kazáncsere program kiírása is: támogatást nem csak kondenzációs kazánokra adnak és a korlátozottan cselekvőképes ingatlantulajdonosok is pályázhatnak, így bővül a támogatások köre az augusztus 31-ig tartó és még csaknem 1 milliárd forintos szabad kerettel rendelkező pályázaton.

Pályázatni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által üzemeltetett oldalon, az nfsi.hu weblapon lehet ügyfélkapus regisztrációval.

A következő támogatást gázkonvektorok cseréjére írják ki, a várhatóan szeptember 20-tól régiónként megnyíló program kiírása már a jövő héten megjelenik – tette hozzá.

Szabó Zsolt felidézte, hogy a széndioxid-kvóta után befolyó összegekből 2014-ben elindított Otthon melege program eddig csaknem 130 ezer pályázatot támogatott.
 
A háztartási gépek cseréjének pályázata augusztus 9-én a dél-alföldi, augusztus 14-én az észak-magyarországi, augusztus 16-án a nyugat-dunántúli, augusztus 21-én a dél-dunántúli, augusztus 23-án a közép-dunántúli, augusztus 28-án pedig közép-magyarországi régióban folytatódik.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva