Már megint a Somogyi!

Szerző • 2018-06-04 • Hírek, Közélet Már megint a Somogyi! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva246

Arany minősítéssel tért haza a VIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud Döntőjéről a Somogyi László Szociális Szolgálat Somogyi Csapata. Második alkalommal bizonyultak a legjobbnak.

Már az is kellemes élmény, ha egy verőfényes tavaszi napon a Balaton mellé, Hévízre és Keszthelyre utazhat az ember. Még jobb, ha onnan egy kulturális verseny első helyével térhet haza. A somogyisok kilenc fős csapata jó eséllyel indult, hiszen tavaly elsőként végzett a jó hangulatú versengésben. A klubtagok örömmel jelezték részvételi szándékukat, ezért az intézmény vezetője Bálint Ramóna minden támogatást megadott számukra, hogy részt tudjanak venni a versenyen, a helyszínre is elkísérte a csoportot, ahol együtt izgult, szurkolt a versenyzőkkel.

A rendezvény kezdő napján pénteken és szombaton 3-3 teremben folytak a megmérettetések, míg vasárnap a keszthelyi Balaton Színház adott otthont a csapatoknak. Összesen 246 produkciót értékelt a zsűri. A nézők, vendégek, rokonok, szurkoló közönség élvezettel szemezgethetett a színvonalas produkciókból. Volt színjátszás, néptánc, népdalkör-kórus, egyéb tánc, vers-próza, ének, hangszer, egyéb színpadi produkció kategória. A szakmai zsűrinek igen nehéz dolga akadt, a színvonalas produkciók közül kiválasztani a legjobbakat. És a Somogyi Csapat ezúttal is a legjobbak legjobbjának bizonyult, vagyis újra Arany oklevéllel térhetett haza.

bp18.hu, K.Gy.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva