Márton-nap két felvonásban

Szerző • 2019-11-14 • Hírek, Közélet Márton-nap két felvonásban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva86

Szemnek, szívnek tetsző felvonulásokkal tették emlékezetessé Szent Márton napját november 11-én Pestszentlőrincen, majd 12-én Pestszentimrén. Sok százan gondolták úgy, hogy nem hiányozhatnak a kerületi önkormányzat támogatásával, a XVIII. kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében megrendezett felvonulásról – olvastuk a bp18.hu oldalon.

Német nyelvterületekről terjedt el a Martinsumzug, azaz a fáklyás felvonulás, amely Szent Márton emlékét őrzi, és a számos jó cselekedetét szimbolizáló fényt sugároz az emberek felé. Magyarországon jellemzően a német nemzetiségű települések, óvodák, iskolák, egyházközségek szervezésében gyermekek, kisgyermekes családok saját maguk készítette lámpásokkal sétatempóban járják a környező utcákat, miközben Márton-napi dalokat énekelnek. Kerületünkben is így emlékeztek Szent Mártonra.

Az első felvonás a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Iskolától, ismertebb nevén a Piros iskolától indult. Az apró kezecskék úgy szorongatták a lámpásokat, mintha pótolhatatlan családi ékszerről lenne szó. A négyéves Bíborka megosztotta velünk az otthoni főpróba menetét is:
A mécsest meggyújtottuk, lekapcsoltuk a lakás minden lámpáját, és örömmel láttuk, hogy a lámpás sötétben is jól világít. Én még tapsikoltam is!

A menet a lőrinci rendezvény központi helyszíneként szolgáló Piac téren pihent meg. A gyermekek német nyelven rövid, ám hatásos műsort adtak elő, eljátszották Szent Márton és a koldus történetét. A Márton-napi tűz szomszédságában, telihold társaságában az apróságok és a kísérő szülők elmajszolták a gusztusosan elkészített falatokat, majd forró teával koccintva hazafelé vették az irányt.

A második, pestszentimrei felvonás forgatókönyvét az időjárási viszonyok némileg átírták. Az eső áztatta talaj nem engedte a tűzgyújtást, s módosítani kellett a felvonulás útvonalát is. A Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskolától induló menet vidám hangulatát azonban az időjárás-felelős sem tudta elrontani, sőt belátta tévedését, és a felvonulás, illetve a műsor idejére elzárta az esőcsapjait. A Vackor-ovisok, majd a vegyes korosztályú tanulók műsorszámait visongó ovációval köszönte meg a hálás közönség. Az imrei lámpás felvonulás vendégei között hatalmas plüssliba társaságában felfedeztük Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselőt is.

A kétnapos rendezvény helyszínein Somody László, a nemzetiségi önkormányzatokért is felelős alpolgármester köszöntötte a Szent Márton-menet résztvevőit. Köszöntőjében elsősorban a gyermekeknek címezve kiemelte:
– Jó látni, milyen jelentős, közös ünneppé formálódott a Márton-napi emlékmenet. Lámpásaitokkal pluszfényt hoztatok Lőrincre, sőt az imrei helyszínen kiválóan pótoltátok az esőzés miatt elhalasztott lobogó tűz látványát is.
Itt is, ott is, mindenhol jelen volt dr. Sági Zoltán, hiszen az általa vezetett XVIII. kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat teljesítette a szervezés szerteágazó feladatait.

A rendezvény fővédnöke Szaniszló Sándor polgármester, védnöke Somody László alpolgármester volt.

Forrás: bp18.hu/G.A.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva