Megkezdődött a Büdi-tó rendbetétele

Szerző • 2014-09-06 • Fejlesztések, Hírek Megkezdődött a Büdi-tó rendbetétele bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1829

Kellemes sétákra, sportolásra is alkalmas park várja mintegy egy hónap múlva azokat, akik a Lakatos-lakótelep mögött lévő Büdi-tónál szeretnének megpihenni.

Az augusztus 25-én elkezdődött felújítási munkálatok befejeztével egy 1000 négyzetméteres vízfelületű tó várja a kikapcsolódásra vágyókat.

– A tó eredeti területe 10 ezer négyzetméter, de a tapasztalatok alapján a természet az ezer négyzetméteres állandó tófelületet tudja biztosítani – mondta Tóth Gergely, a kivitelező Elgoscar-2000 Környezettechnológiai és Vízgazdálkodási Kft. ügyvezetője. – A munka elkezdését kissé megnehezítette a csapadékos nyár, mert emiatt a talajvíz szokásos szintje csaknem két méterrel magasabban van.
A területrendezés, füvesítés után a tó körül fenyőmulccsal borított sétautat is kialakítanak. Amint azt Kirrné Feicht Ágnes, az önkormányzat környezetvédelmi csoportjának vezetője, a kerület főkertésze elmondta, a tó köré időjárástűrő és kevés gondozást igénylő évelő növényeket telepítenek.
A tó rekultivációját évek óta kiemelten kezeli az önkormányzat, de a megfelelő engedélyek beszerzése sok időt vett igénybe.
– A vízjogi létesítési engedélyt tavaly kaptuk meg, azzal a kitétellel, hogy a tóban élő kétéltűek életfeltételeinek biztosítása miatt csak az augusztus 15. és október 3. közötti időszakban lehet itt dolgozni – tájékoztatott a főkertész asszony.

2

A Büdi-tó rendbetétele egy hosszabb távú területrendezési terv első lépcsője. Erről Kádár Tibor, a körzet fideszes önkormányzati képviselője beszélt, aki évek óta személyes ügyként kezeli a projekt beindítását.
– A végső elképzelés az, hogy egy széles körű szolgáltatásokat nyújtó szabadidőpark legyen a Lakatos-lakótelep szomszédságában. A környéken élőkkel együtt szeretnénk többek között kutyafuttatót, szabadtéri gimnasztikapályát, a kulturált pihenést szolgáló padokat és közvilágítást is a tó köré – mondta Kádár Tibor. – Szeretném, ha a tó környéke hasonlóképpen működne, mint például a Margit-sziget, ahova rendszeresen járnak a sportolni vágyó fiatalok. A jövőben éppen ezért rekortánborítású futókör létesítésén is gondolkodunk.
A képviselő hozzátette, hogy minden híreszteléssel szemben az önkormányzat a parkban lévő másik tó rendbetételén is komolyan gondolkodik, és a cél érdekében pályázaton is részt vesz.

bp18.hu, P.A.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva