Mester és Tanítvány – VIDEÓ

Szerző • 2016-02-24 • Hírek, Videók, Videók a tizennyolcból Mester és Tanítvány – VIDEÓ bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1252

Kondor Béla és Koffán Károly válogatott műveiből nyílt kiállítás a Kondor Béla Közösségi Házban. Koffán Károly Kondor Béla mestere volt. Ritka alkalom, hogy a két alkotó művei együtt láthatóak – mint most a Kondor Béla Közösségi Házban.

Kondor Béla (1931–1972), a modern magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alakja Pestszentlőrincen született. Itt járt iskolába, a mai Bókay Árpád Általános Iskola elődjébe.
A művész születésének 85. évfordulója tiszteletére Mester és tanítványa címmel rendezett kiállításon id. Koffán Károly, a jeles festőművész, grafikus (1909–1985) hagyatékából és a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből láthatnak ízelítőt az érdeklődők. A megnyitón ifj. Koffán Károly visszaemlékezett édesapjára és kedves tanítványára, Kondor Bélára.

kon01_bent

Kondor a képzőművészet mellett többek között a fényképezésben és a versírásban is jeleskedett. Első kötetébe, a Boldogságtöredék címűbe ő maga válogatta a verseit. Költeményeinek második gyűjteménye a halála után jelent meg, Jelet hagyni címmel. Összegyűjtött verseinek kötete, az Angyal a város felett szintén posztumusz látott napvilágot 1987-ben.

A tragikus sorsú zseni Bécsi utcai műtermében hunyt el 1972. december 12-én.

A WEBHÍRADÓ18 riportjában ifjabb Koffán Károly beszél a két művész barátságáról. Az emlékkiállítás március 6-ig tekinthető meg:

A Havanna-lakótelepen általános iskola, közösségi ház és sétány viseli a nevét.
Kondor Béla kétszer kapott Munkácsy-díjat (1966, 1971), majd 1990-ben Kossuth-díjjal értékelték az életművét. 1992-ben a XVIII. kerület díszpolgárává választották.
A március 6-ig látható kiállítás megnyitóján Császár Bíró Lilla üdvözlő szavait követően Kucsák László országgyűlési képviselő mondott köszöntőt. A kiállítást Nagy T. Katalin művészettörténész nyitotta meg, a kurátor Szabó Zsófia művészettörténész és Huller Ágoston képzőművész volt. Orgován-Tóth Fruzsina zongorán működött közre.

bp18.hu, Fülep Erzsébet

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva