Mézeskaláccsal gyűjt adományt az Ökomenikus Segélyszervezet

Szerző • 2015-11-24 • Hírek, Közélet Mézeskaláccsal gyűjt adományt az Ökomenikus Segélyszervezet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva792

Budapesten, már kedden is adventi adománygyűjtésre készültek az Ökomenikus Segélyszervezet önkéntesei, köztük gyerekek és közismert személyiségek is. Céljuk, hogy csaknem 1500 mézeskalácsot süssenek.

A résztvevők között ott van Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó és olimpiai bajnok Kovács ”Koko” István, mint jószolgálati nagykövetek, továbbá Wolf Kati énekesnő, Katus Attila világbajnok sportoló és Kovács Lázár gasztronómiai tanácsadó is, aki mellett biztosan nagyon finom sütemények születnek majd. Szám szerint 1353 darab mézeskalácsot készülnek megsütni.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy nem rekorddöntésre készülnek: a mézeskalácsok száma az 1353-as adományvonalra utal. Kiemelte, hogy az éves karácsonyi adománygyűjtésre készülnek, amelyet idén is advent első vasárnapján hirdetnek meg.

László hozzáfűzte, hogy ez a keddi alkalom azért is bír nagy jelentőséggel, mert jelzi, hogy a segélyszervezet mögött egy egész közösség áll, ez pedig nagy erőt ad az önkénteseknek, akik az év minden napján dolgoznak másokért.

Az Ökumenikus Segélyszervezet által segített gyermekek adventre készülve mézeskalács szíveket sütnek az adományozóknak, ezzel köszönik meg az ünnepi időszakban érkező felajánlásokat. Tavaly a szervezet rekordkísérletként – amit hivatalos rekordra váltottak – hirdette meg a közös sütögetést, akkor a rászoruló gyerekek és önkéntesek sütöttek meg 1353 darabot az országos adventi pénzadománygyűjtésének jelképévé vált mézeskalács szívekből.
Az 1353-as adományvonal hívásával lehet 250 forinttal csatlakozni az adománygyűjtéshez.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva