Okososztályt avattak a Kondor Béla Általános Iskolában

Szerző • 2019-10-08 • Hírek, Oktatás Okososztályt avattak a Kondor Béla Általános Iskolában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva174

A jelen és jövő megkerülhetetlen részévé vált a számítógép, illetve annak használata. Az okos világra való felkészülést nem lehet elég korán elkezdeni. Tudta ezt a Kondor Béla Általános Iskola közössége is, amikor a korábbi, más típusú fejlesztések után felavatták, átadták” Okososztályukat” is október 1-jén – írta a bp18.hu.

Iskolánk készül a holnapra, és elképzelhető a holnap digitalizálás nélkül? Határozott válaszom, hogy nem! – kezdte köszöntőjét Kasznár Zsuzsanna intézményvezető. – Mint minden csapatjáték, önmagában hordozza a siker lehetőségét, és iskolánk nevében köszöntöm a megvalósítást elősegítő csapatok megjelent vezetőit, Ughy Attila polgármestert, Bak Ferencet, a Külső-Pesti Tankerületi Központ igazgatóját.

A Smart világból lassan nincs kilépés, gondoljunk néhány mindennapi használati okos tárgyra: karórára, telefonra, tabletre, nos ezek hiányában az ember el sem indul a dolgára, – mondta köszöntőjében Ughy Attila polgármester. Ennek a modern Smart eszközökkel felszerelt okososztállyal, az itt megtanult és kipróbált tananyagokkal hozzájárulhat a nagybetűs életben a sikerekben gazdagabb munkához, szabadidőnk okosabb megszervezéséhez. Most az avatás előtt beugrott egy régi emlékem, milyen volt az első találkozásom az ”ősrégi” kazettás magnómmal, de végül is megszólalt, tette hozzá a polgármester.

A nemzeti színű szalag ünnepélyes átvágását követően Ughy Attila és Bak Ferenc a már felavatott osztályterem padjából követte Tóth Mariann informatika tanár tanóráját.

Tekintsük át, mit is takar a digitális terem kifejezés:

Távirányitással és kézi érintéssel is irányítható, Samsung típusú televízió, amely a UPC által programozott tanulás és tanítás módszertani programokat tartalmaz. Ide feltölthető a tanár által készített saját produktum is. 3 D vetítésre is alkalmas oktatási programok lejátszásán túl még dolgozatot is tudnak ezen keresztül írni gyermekek oly módon, hogy a tanár a saját laptopján keresztül irányított tabletekre küldi a feladatokat. Ez a módszer minden tantárgynál jól alkalmazható, a tanulást színesebbé, látványosabbá, sőt érdekesebbé varázsolja. Lehetőséget teremt egy-egy múzeumi tárlatvezetésre, kémiai kísérlet bemutatására, és talán meglepőnek tetszik, de szívműködésünk folyamata is megtekinthető.

Forrás: bp18.hu/G.A.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva