PÁLYÁZAT száz szóban székesfővárosunkról

Szerző • 2014-07-30 • Egyéb, Hírek, Kultúra, Pályázat PÁLYÁZAT száz szóban székesfővárosunkról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva807

Száz szónak is egy a vége – Budapest
Kinek ne lenne emléke, élménye, véleménye; jó, vagy rossz Budapestről. Ha van, hát üljön a billentyűzet elé, és nosza, írja meg! Kikötés csak egy: mindezt száz szóban tegye.

Ez lenne a „100 szóban Budapest” pályázat.

A pályázat ötletét a Chilében immár 14 éve megrendezésre kerülő Santiago 100 szóban elnevezésű felhívás adta. 2001-ben a chilei fővárosban indult a pályázat, amire egy legfeljebb száz szavas, a városhoz valamilyen módon kapcsolódó írással lehetett jelentkezni. A nyertes pályaműveket illusztrálták és köztereken állították ki. Mára a kiírásra évente közel 50 000 történet érkezik és Chile legfontosabb irodalmi pályázatává nőtte ki magát.

12

Az alapgondolat a budapesti felhívás esetében is az volt, hogy mind többeket ösztönözzön írásra, továbbá elősegítse a napi lótás-futás mellett az irodalmi pihenőket. Így fogalmaztak a szervező Mindspace Nonprofit Kft. munkatársai.

Az okos városokért dolgozó Mindspace egy chilei csapattal közösen szervezi a 100 szóban Budapestet. A felhívásnak megfelelően bárki írhat arról, mit jelent a város a benne élőknek, milyen történetük, emlékük, érzésük, benyomásuk van a városról, annak tereiről, eseményeiről, lakóiról. Egyetlen megkötés csupán a terjedelem: azaz összesen száz szó. A műfaj és a téma szabadon választható, a műveket szeptember 1-ig várják.

13

Egy pályázó öt művel indulhat, a szövegeket háromtagú zsűri − Winkler Nóra, Hajós András és Szőllőssy Balázs, a Fiatal Írók Szövetségének tagja − bírálja el. A verseny végén nemcsak a dobogósokat, de a legjobb tizenkettőt is kihirdetik. Ezekből a művekből kiadvány készül, sőt plakátokon, járművek oldalán, képeslapokon és pólókon is megjelennek. Részletek a www.100szobanbudapest.hu oldalon.

bp18.hu, DIA

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva