Pár év múlva a föld alatt utazhatunk a reptérre

Szerző • 2017-10-16 • Hírek, Közélet Pár év múlva a föld alatt utazhatunk a reptérre bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva253

A Budapest–Belgrád vasútvonal részeként 2022-re tervezik a ferihegyi repülőtérre vezető vasútvonalat, amely 22 kilométer hosszú lesz, és hét kilométeren keresztül a föld alatt vezet majd – írta a Magyar Idők.

A konzervatív lap cikke szerint Pestszentlőrinc és Monor között egy 22 kilométeres új szakasz lesz, ebből hét kilométernyi pályát a föld alatt vezetnek majd, ez hét kilométeren át fog húzódni, tehát a reptéri terminált is így érhetjük majd el a nem is olyan távoli jövőben.

A nyomvonal feltételezhetően a két kifutópálya között halad majd, a repülőtér területét már a föld alatt éri el. Speciális biztonsági feltételeket kell megteremteni az építkezés során, hiszen a repteret nem érheti támadás ebből az irányból, ráadásul az ott alkalmazott technika nem zavarhatja a repülőtér automatikus leszállítórendszerét sem.

A tervezés jelenleg IKOP-finanszírozásban folyik, és két évre van szükség, hogy előkészítsék a beruházást a repülőtér területén – mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az InnoRail vasúti konferencián.

Fotó: Magyar Idők

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva