Párizs rendezi a 2024-es “budapesti” olimpiát

Szerző • 2017-08-01 • Hírek, Közélet Párizs rendezi a 2024-es “budapesti” olimpiát bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva101

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette, hogy Los Angeles rendezi a 2028-as olimpiát, ez pedig azt jelenti, hogy övék a 2024-es olimpia rendezési joga is, de ezt szívesen átengednék Párizsnak – olvastuk az Index.hu-n.

A NOB július 11-én jelentette be, hogy a 2024-es és a 2028-as nyári játékokat ugyanaz rendezi majd. Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti korábban azt mondta, készek arra, hogy bizonyos feltételek teljesülése mellett átengedje a francia fővárosnak a 2024-es rendezést.
A NOB 1,8 milliárd dollárral támogatja a kaliforniai várost, Párizst pedig 1,5 milliárddal támogatná.

Az MTI hétfői közleménye szerint Tony Estanguet, a párizsi szervezőbizottság társelnöke azt mondta, ő úgy gondolja, a francia főváros eddigi erőfeszítései meggyőzték a NOB-ot arról, hogy a 2024-es olimpiát nekik ítéljék.

A 2024-es játékokra Boston, Hamburg, Róma és Budapest is jelentkezett, de mind a négy város visszalépett a pályázattól.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva