Parkolóház épül Ferihegy 2 mellett

Szerző • 2018-03-16 • Hírek, Közlekedés Parkolóház épül Ferihegy 2 mellett bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva417

Az Airportal.hu beszámolója arról árulkodik, hogy a Budapest Airport megkapta az építési engedélyt arra az új, hatalmas parkolóházára, amit Ferihegy 2 mellé terveztek építeni.

A parkolóház megépítéséről már 2003-ban, tehát 15 éve is szó volt, ekkor írták ki rá a pályázatot, amire sikeresen pályáztak, de mivel nem lett belőle semmi, ezért lehet, hogy csak most valósítják meg. Az építési engedélyt mindenesetre kiadta a cégnek Budapest Főváros Kormányhivatala.

“A Budapest Airport az új Cargo City Handling raktár és iroda épület építésére, valamint abban 3 db gépészeti felvonó berendezés létesítésére, továbbá a kapcsolódó épületek építésére vonatkozó ütemezett építési engedélyt is megkapta 2018. március 13-án.” – állt a kormányhivatal honlapján.

A hirdetmények szerint a parkolóház és a Cargo City Handling raktár és iroda épület létesítése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztéséhez kapcsolódó, nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásként kapta meg az építési engedélyt. A Budapest Airport Zrt bővebb tájékoztatást ígért későbbre az ügyben.

Fotó: Budapest Airport

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva