Sportos kerület

Szerző • 2014-07-21 • Fejlesztések, Hírek, Közélet, Programok, Sport Sportos kerület bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1987

Szabadidős és professzionális versenyzők kerülete

Lendületbe jöttünk

Bízunk benne, hogy a sportinfrastuktúra fejlesztése hozzájárul ahhoz, hogy a kerület egyesületei és klubjai továbbra is sikert sikerre halmozzanak. Sőt még ennél is többet szeretnénk: a lehető legtöbb embert megszólítani és sportolásra bírni. Mozgásban vagyunk a pályákon is, ami nagyon jó hír.

Közösségi sportrendezvények

A sporttal kapcsolatos tudatos és következetes koncepciónk jegyében számos családi és egyéb nagyszabású programot szervezünk. Évek óta nagy sikerrel zajlik a „Lendületbe hozzuk!” programunk: meghatározott helyszíneken és időpontokban ingyen próbálhatnak ki különféle mozgásformákat és sportágakat a kerületi lakosok. A kínálatban eddig az úszás, a futás, a nordic walking, a zumba és az önvédelem szerepelt, de a paletta hamarosan csoportos tenisz-, jóga- és síoktatással színesedik.

Az érdeklődés középpontjában

Hagyományosan több olyan közösségi sportrendezvényt szervezünk, amely több ezer profi és amatőr sportolót mozgat meg egyszerre. Ilyen például a Sportízelítő18, amely a helyi egyesületeknek és sportkluboknak ad lehetőséget a bemutatkozásra, vagy a Pestszentlőrinci kör teljesítménytúra, amelyen a bringások mellett gyalogosok is részt vehetnek. A kerület legnagyobb sportrendezvénye továbbra is az Imre–Lőrinc futóverseny, amelyet minden évben március 15-én rendezünk meg. A kerületben rendezett mezeifutó-ob és a korosztályos öttusa-világbajnokság pedig azt jelezte: adottságaink és  szakembereinek tudása a hazai és a nemzetközi versenyeket szervezők érdeklődését is felkelti.

mezei_futo_ob2012

Egyéni sportsikerek

A sort Marosi Ádámmal, az Európa-bajnok, világbajnok, olimpiai bronzérmes öttusázóval kezdjük, aki évek óta elkötelezetten népszerűsíti kerületünkben az öttusát. Rajta kívül több kiválóságot is meg kell említeni, akik itt élnek (vagy itt éltek): Almási Zoltán sakkozó, Kiss Szofi szinkronúszó, Lékai Máté kézilabdázó, Dudás Miklós kajakos, Mencziger Katalin vízilabdázó, Póta Georgina asztaliteniszező, Szávai Csaba paralimpikon erőemelő és a Rafael Nadal nyomdokában haladó Valkusz Máté teniszező. Sikereikre az egész kerület büszke lehet.

Csapatban is elöl

A csapatsportágak közül kézilabdában vagyunk a legerősebbek: miénk Budapest egyetlen első osztályú férfi kézilabdacsapata, a PLER-Budapest. A Pisont István vezette ifjú Gloriett-focisták sikere töretlen, az 1908 SZAC KSE korfballszakosztálya évek óta az élvonalban van, de biztató a Lőrinc 2000 SE röplabda-utánpótlása is. A H2O Synchro SE szinkronúszói rendszeresen bajnokokként jönnek haza, ahogy a Malév SC íjászai is. A XVIII. kerületi SOFI tanulói – hátrányos körülmények között, fogyatékkal élő gyermekek – szintén kiemelkedő sportsikereket érnek el, nemzetközi szinten is ritkán látott eredményességgel képviselve a kerületet.

pler-budapest-csapatfoto

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva