Szeptembertől épül az új sportcsarnok

Szerző • 2017-04-29 • Hírek, Közélet Szeptembertől épül az új sportcsarnok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva421

A Lőrinci Sportcsarnok felújításának terve volt a fő téma a képviselő-testület április 28-i rendkívüli ülésén, de szó volt a Vörösmarty iskola nyelvi előkészítőjének átalakításáról is.

Fontos lépést tett a képviselő-testület annak érdekében, hogy megújulhasson a Deák Ferenc Bamba Sportcentrum részeként üzemelő Lőrinci Sportcsarnok Thököly úti épülete. A beruházás meglehetősen bonyolult gazdasági konstrukcióban tud megvalósulni, a kormánypárt és az ellenzék pedig egyetért abban, hogy szükség van rá. Szeptemberre tervezik a kezdést.

Ki fizet?

A beruházás anyagi fedezetét a Magyar Kézilabda Szövetség TAO-s pályázata adhatja. Ilyen pályázaton azonban önkormányzat nem, csak sportszervezet vehet részt, ezért döntött úgy még tavaly tavasszal a képviselő-testület, hogy az önkormányzat szerződést kötött a PLER Kézilabdasport Kft-vel (amelynek érdeke fűződik a csarnok felújításához, hiszen az a PLER otthona) arra, hogy pályázóként vegyen részt a beruházásban, a mostani döntés célja pedig egyfelől az volt, hogy az önkormányzat hivatalosan is hozzájáruljon saját tulajdonú ingatlana fejlesztéséhez, illetve hogy az elkészült terveket jogszerűen is átadja a PLER Kft részére.

Ami a forrásokat illeti: az önkormányzat 279 millió forint önrészt irányzott elő erre a célra, a Budapest Airport pedig eddig 400 millió TAO-s összeget utalt át a PLER számlájára, május közepéig újabb 220 millióra, az év végéig pedig valamennyi fennmaradó ilyen összeg átutalására tett ígéretet.

Fontos az átláthatóság

Mint a bevezető sorokban már említettem, az ellenzéki képviselők is egyetértettek abban, hogy fontos és időszerű beruházásról van szó. A részleteket illetően azért volt vita. Petrovai László (PM) például figyelmeztetett, hogy ilyen volumenű beruházásnál kiemelten fontos volna az átláthatóság, vagyis az adatok lekérdezhetősége, ami amúgy más beruházásoknál rendkívül nehézkes szokott lenni. A felvetést elfogadva Ughy Attila kiegészítést terjesztett elő, amely biztosítékot jelent arra, hogy az önkormányzat a beruházással kapcsolatos információkat közzé, illetve kérésre hozzáférhetővé teszi.

Ilyen lesz az új sportcsarnok
A Lőrinci Sportcsarnok a repülőteret üzemeltető vállalat támogatásának köszönhetően a Budapest Airport aréna nevet kapja majd. A jelenlegi 400 fős nézőteret 1000 fősre emelik, az épület műszaki és tűzrendészeti felszereltségét korszerűsítik, az egészet akadálymentesítik, átalakítják a parkot, könnyebbé teszik a gyalogos, közösségi közlekedési és autós megközelítést, és parkolókat építenek.

Kőrös Péter (MSZP) a források felhasználásának sorrendjén változtatott volna javaslatával. Véleménye szerint ésszerű volna, elsőként a TAO-s összegeket felhasználni, és az önkormányzati önrészt lényegében tartaléknak használni. Lévai István Zoltán alpolgármester elismerte a felvetés előnyeit, de – mint elmondta – a források felhasználását a szövetség pályázati rendje szabályozza. Ígéretet tett arra, hogy a tárgyalások során felveti a szövetségénél a változtatás igényét.

A testület az előterjesztés és Ughy Attila kiegészítését is elfogadta.

Marad a nyelvi képzés

Vitát keltett a testületben az az előterjesztés is, amely a Külső-Pesti Tankerületi Központ igazgatójának felvetésén alapul: az igazgató arra tett javaslatot, hogy a Vörösmarty iskola ének-zenei tagozatán szüntessék meg a nyelvi előkészítőt. Makai Tibor (Jobbik) szerint ez nem helyes döntés akkor, amikor rengeteg cikk születik arról, hogy a magyarok nyelvtudás dolgában elmaradnak az európai átlagtól.

Bak Ferenc, a tankerületi központ igazgatója elmondta, erre egy jogszabály kényszeríti őket, de a döntés célja éppen az, hogy ne szűnjön meg az előkészítő az egész évfolyamon. A jogszabály szerint ugyanis ahol három egymást követő éven át nem érik el az előkészítősök a megadott nyelvtudási szintet, ott meg kell szüntetni az előkészítőt. Az elmúlt évek statisztikái szerint az évfolyam többsége jóval a szint fölött teljesített, az énekzene tagozatosok azonban mélyen alatta, és az ő átlaguk lehúzta a többiekét. Ezért tehát az ének-zene tagozaton szüntetik meg a nyelvi előkészítőt, hogy az évfolyamon amúgy megmaradhasson.

Pásztor Józsefné, az iskola igazgatója hozzátette, a Vörösmartyban mindig a zene és a nyelv volt a legfontosabb, de ő maga is fölöslegesnek látja az amúgy a saját területükön nagyon sikeres ének-zene tagozatosokat ezzel terhelni, és ezzel menthető az előkészítő a többiek számára. A testület igennel szavazott az előterjesztésre.

bp18.hu, K.Gy.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva