Szeptembertől ismét Nyugdíjas Akadémia

Szerző • 2014-08-30 • Hírek, Könnyű, Oktatás, Polgármester, Programok Szeptembertől ismét Nyugdíjas Akadémia bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva4098

A Nyugdíjas Akadémia az iskolakezdés után nem sokkal, azaz szeptember 20-án csönget be a kerületi nyugdíjasok számára. Az évről évre egyre népszerűbb kezdeményezés újabb kurzusokkal bővült a helyiek érdeklődési köre szerint, így az előadások mellett idén 12db képzéssel indulhat az oktatás. Mindez a jól megszokott helyszínen, a 18. kerületi városházán.

„A Nyugdíjas Akadémiával szeptember 20-án kezdjük meg az újabb évünket. A nyitóelőadásom ezúttal a mai posztmodern társadalomban ellentmondásairól szól. Mik vannak, és ez hogyan járul hozzá ahhoz, hogy a nyugati civilizáció kicsit veszít a pozíciójából. Ezt megvizsgáljuk gazdaságilag, politikailag és minden egyéb szempontból. Az előadás napján ismertetni fogjuk azt a 12 db tanfolyamot is, amit elindítunk, és amelyre lehet jelentkezni.” – mondta Dr. Jászberényi József a Zsigmond Király Főiskola intézetvezetője.

3299_0

Ughy Attila polgármester úr kezdeményezésére a helyieknek 2011-ben indult az akadémia, amely idén a kurzusai számával rekordot is dönt. Sokan nem is tudják, de az önkormányzat jóvoltából külsős helyszínen csak itt a 18. kerületben zajlik ingyenesen a képzés, az ország többi pontján bizony fizetni kell a kurzusok elvégzéséért.

„Az angol tanfolyamunk idéntől négy szinten zajlik. Jászberényi Józsefnével folytatódik a népszerű környezetvédelmi tanfolyam. Az idősek kérése miatt pedig egy Orosz nyelvi képzés is indul, amit a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára tart. Szintén lakossági kérés alapján indítjuk a jobb agyféltekés rajzolás kurzusunkat is, ami sokakat érdekelhet. Személy szerint három kurzust vezetek majd; az egyik – a máshol is rendkívül népszerű – étkezéstörténet, a másik a mai Magyar társadalmi problémákkal – mint a hajléktalanságot, munkanélküliséget, a külföldre történő kivándorlást érintő témák – foglalkozik. Természetesen minden oldalról és tudományosan vizsgáljuk meg, járjuk körül a témákat. Ezen kívül a bevált geopolitikai kurzusomat is folytatom az idén. Továbbá Udvarvölgyi Zsolt vallástörténész „az iszlám és az általános vallástörténet” témájú kurzusát is folytatjuk.” – ismertette a programot Dr. Jászberényi József.

4741_0

Előadások

2014. október 4. szombat, 9 óra – Nemes György: Közlekedés és vezetés időskorban – Pestszentlőrinc, Önkormányzat

2014. október 18. szombat, 9 óra – Udvarvölgyi Zsolt: Merre tart az Iszlám világ? – Pestszentlőrinc, Önkormányzat

2014. november 8. szombat, 9 óra – Jászberényi József: Mi az agresszivitás és mit tehetünk ellene? – Pestszentlőrinc, Önkormányzat

2014. november 15. szombat, 9 óra – Varga Erika: Elsősegélynyújtás időskorban – Pestszentlőrinc, Önkormányzat

2014. november 29. szombat, 9 óra – Kassai-Farkas Ákos: Gyógyszerfüggőség időskorban – Pestszentlőrinc, Önkormányzat

2014. december 13. szombat, 9 óra – Jászberényi József: Esések-veszélyek időskorban – Pestszentlőrinc

4742_0

Tanfolyamok

Kezdő angol – október 4. szombat, október 18. szombat, november 15. szombat, november 29. szombat, december 13. szombat – mindig 11:30-15:00 (Szilassy Eszter)

Angol 2. szint (középhaladó) október 4. szombat, október 18. szombat, november 15. november 29. szombat, december 13. szombat– mindig 15:00-18:30 (Szilassy Eszter)

Angol 3. szint (haladó) október 17. péntek, november 14. péntek november 28. december 12. péntek – mindig 11:30-15:00 (Szilassy Eszter)

Angol 4. szint (emelt szintű) október 17. péntek, november 14. péntek, november 28. péntek, december 12. péntek – mindig 15:00-18:30 (Szilassy Eszter)

Geopolitika – október 18. szombat, november 15. szombat, november 29. szombat, december 13. szombat – mindig 11:30-15:00 (Jászberényi József)

Mai magyar társadalmi problémák – október 4. szombat, november 8. szombat, november 28. péntek, december 12. péntek – 11:30-15:00 (Jászberényi József) – két péntek, két szombat!

Étkezéstörténet – október 4. szombat, november 8. szombat, november 28. péntek, december 12. péntek, mindig 15:00-18:30 (Jászberényi József) – két péntek, két szombat

Környezetvédelem – október 18. szombat, november 15. szombat, november 29. szombat, december 13. szombat, mindig 15:00-18:30 (Varga Éva)

Iszlám – október 17. péntek, november 14. péntek, november 28. péntek, december 12 péntek, 16:00-19:30 (Udvarvölgyi Zsolt)

Vallástörténet – szeptember 20 szombat, november 15. szombat, november 29 szombat, október 18. szombat, 11:00-14:30. (Udvarvölgyi Zsolt)

Orosz nyelv – október 18. szombat, november 15. november 29. december 13 – mindig 11:30-15:00 (Kovács Géza)

Jobb agyféltekés rajz – október 17, 24, 31- mindig péntek, november 8. szombat, 14.00-18.00 (Molnár Beáta)

 

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva