Szüreti családi nap a PIK-ben

Szerző • 2018-10-10 • Hírek, Közélet Szüreti családi nap a PIK-ben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva65

Táncház, arcfestés, koncert, kézműves foglalkozás, babasarok és must – ezek mind kellékei voltak egy vidám családi napnak, melyet a szüret jegyében rendezett meg a Pestszentimrei Közösségi Ház vezetése. Meg is telt a művelődési ház szinte valamennyi helyisége, még az udvar is, ahol szőlőt préseltek.

Mennyi minden történhet mindössze négy óra alatt, ha gazdag tartalommal töltik ki, ha jól szervezik meg a programot. Már pedig a PIK-ben október 7-én, jól szervezték meg a családi napot: egy remek koncertet hallgathattunk, táncolhattunk, a kicsik megmutathatták kézügyességüket és részesei lehettek a szüretek legkellemesebb szakaszának, a mustkóstolásnak. A legfontosabb azonban, hogy az imrei családok élmény dúsan tölthették együtt a vasárnap délelőttjüket, illetve kora délutánjukat. Kezdődött minden a Vásárfiával, azaz a Holló együttes műsorával. A kiváló zenekar koncertje, jelmezes gyermekműsora, nem csak gyerekeknek szólt, a felnőttek is jól érezték magukat. A Balázs-család apraja-nagyja is, a hatéves Milánka például, alig akart kijönni a színházteremből. Még szerencse, hogy nem sokkal később táncházat tartott ugyanitt Kováts Judit és a Túri-család, amelynek szinte minden tagja muzsikált legalább egy órán keresztül.

Ez alatt, Kováts Judit segítségével egy-két alaplépést is el lehetett sajátítani. Több gyerek már kifestett arccal érkezett a táncházba, a művelődési ház folyosója ugyanis átalakult erre a néhány órára arcfestő műhellyé. Nagyon élvezték a gyerekek a pingálást, elvégre a festészet napja is erre az időszakra esett… Szintén a folyosón, kézműves foglalkozást is tartottak a gyerekeknek. A kis Milán szívesen gyurmázott, állatfigurákat alkotott némi segédlettel. Eljött a várva várt pillanat is számára, az udvaron végig nézhette a szőlőpréselés műveletét és a végén megkóstolhatta a gyümölcs édes levét, a mustot. Megtudtuk, a szervezők huszonöt kiló pölöskei muskotályt vásároltak a szomszédos zöldségestől, hogy mindenkinek jusson a friss finom italból, ami el is fogyott hamar, hiszen igen sok imrei család jött el a szüreti napra.

bp18.hu, T.L.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva