Tanterembővítés három iskolában

Szerző • 2018-11-29 • Hírek, Közélet Tanterembővítés három iskolában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva424

A családok otthonteremtésének támogatási rendszere (CSOK) hatása erőteljesen érezhető a XVIII. kerületben is. Számos fiatal házaspár és kisgyermekes család költözik Pestszentlőrinc-Pestszentimrére, vagy dönt családalapításról, illetve vállal több gyermeket. Az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a kerületben felnövő gyerekek a jövőben is megfelelő körülmények között tanulhassanak. Ennek jegyében kötött megállapodást a kerület vezetése a Nemzeti Sportközpontokkal három általános iskola bővítéséről.

A beruházás megvalósításáról 2017-ben egy előzetes megállapodás már történt, a november 19-i rendkívüli testületi ülésen már a fejlesztés befogadásáról döntöttek egyhangúlag a képviselők. A Gulner Gyula, a Brassó utcai és a Kastélydombi Általános Iskola bővítése teljes mértékben központi költségvetési forrásból készül el, a beruházás várható költsége meghaladja az 1,1 milliárd forintot.

A tanterembővítést nem csak a jövőben várható létszámnövekedés indokolja, hanem már a jelenleg tapasztalható helyhiány miatt is meg kell tenni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Kastélydombi iskolánál konténer tantermeket kellett kihelyeznie az intézményeket fenntartó Külső-Pesti Tankerületi Központnak – mondta Ughy Attila polgármester.

Az iskolák bővítése a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Porgram II. ütemének keretében valósul meg. A program keretében elkészülő tantermek hosszú távon szolgálják a fiatalok fejlődését, elősegítve a kerület köznevelési feladatainak ellátását.

bp18.hu, P.A.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva