Társkereső hangszerek

Szerző • 2015-12-06 • Hírek, Közélet Társkereső hangszerek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva986

Új helyszínen, a Rózsa Művelődési Házban rendezték a Dohnányi Ernő Zeneiskola szervezésében a 2015–2016-os tanév második játékos hangszerbemutató koncertjét.

A nagyszámú érdeklődő láttán már a késő délutáni kezdést megelőzően kiderült, hogy jó döntés volt a helyszínváltás, vagyis az, hogy a zeneiskola terméből a Rózsa Művelődési Ház jóval nagyobb és alkalmasabb színháztermébe költözött a hangszerbemutató.

Dinya Dávid hangjátékvezető egyenként szólította színpadra a fafúvós hangszerek előadóit. A kezdő dallamokat a furulya vállalta, Baráth Réka előadásában. Oboán Kovács Karolina, klarinéton Láng Marcell, szaxofonon Szabó Gréta, fagotton pedig Schneider Viktória mutatta be a hangszere „képességeit”. A bemutatókat követő tetszésnyilvánítás egyértelművé tette, hogy nem lesz könnyű a hangszerválasztás. Ennek bizonyítékaként idézzük egy tétova édesanya szavait: „Szívem szerint minden kurzusra beíratnám a lányomat.”

Ez a program arra hivatott, hogy bevezesse az érdeklődő apróságokat a különféle hangszerek világába, és kedvet csináljon nekik a zenetanuláshoz a Dohnányiban. Az iskola tanulóit, az étvágycsináló hangszerbemutató fiatal szereplőit kiváló mesterek készítik fel, és éveken át egyengetik a hírnévhez vezető útjukat. A legtehetségesebbek számára a zene művelése akár egy életre is szólhat.

A mesterek névsorát a bemutatott hangszerek sorrendjében adjuk meg: Tóth Nikolett, Lovászné Gellén Christa, Kocsi László, Grasso-Kormos Mária, Mayer László és Ambrózy Attila. A bemutató Vivaldi C-dúr szonátája első tételének dallamaival zárult Ambrózy Attila fagott-, Tóth Nikolett és Kocsi László oboajátékával.

A Dohnányival kapcsolatos hír az is, hogy az iskola hagyományos újévi koncertje január 8-án lesz a Pestszentimrei Sportkastélyban.

bp18.hu, Gönczöl András

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva