„Tavaszi hadjáratra” lesz szükség a bent maradáshoz

Szerző • 2019-02-07 • Hírek, Sport „Tavaszi hadjáratra” lesz szükség a bent maradáshoz bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva366

Nem gond nélküli a BLSZ I. osztályában szereplő PSK futballcsapatának a helyzete. Az együttesnek bravúrokra is szüksége lesz ahhoz, hogy az ősszel kezdődő új bajnokságot is az első osztályban kezdhesse. Erről is kérdeztük a csapat 47 éves edzőjét, az egykori labdarúgót, Laczik Csabát.

Kezdjük a lényeggel: hányadik helyen állnak?

– A tizennegyediken, tehát rezeg a léc, de egyelőre nem esett le.

Nem is fog?

– Meggyőződésem, hogy nem, s az őszt is az első osztályban kezdjük.

Optimista, de mire alapozza?

– Arra, hogy egyre jobban megismerem a csapatot, és látom, hogy akarja a bent maradást. Elég talán csak annyi, hogy kőkemény alapozást csinálunk, s végig is csináljuk, ami azt jelzi számomra, hogy nem leszünk kiesők.

Tanulva a hibákból

Mire lesz szükség ehhez a pályán, túl azon, hogy jól kell venni az akadályokat?

– Úgy érzem, a rutin, a tapasztalat lesz a döntő tavasszal. Ezeket az ősz folyamán megszerezték a srácok, még ha a saját hibáik alapján is. Biztos vagyok abban, hogy ezek a fiatal, többségükben még a huszadik évüket sem betöltött gyerekek a hibáikból okulva kezdik meg a tavaszi szezont.

A legjobb döntést

Mikor lenne nyugodt és elégedett?

– Ami a helyezést illeti, akkor, ha az utolsó forduló után a 11. helyen lennénk, vagyis nem kellene „frászban” végigülni az utolsó meccseket.

Van utánpótlás
A Táncsics utcai füves pálya kiváló minőségű, ennek is köszönhető, hogy az utánpótláskorúaknál hét csapat szerepel a különböző bajnokságokban. A 7, 9 és 11 évesek részt vesznek a Bozsik-programban. A PSK-ban sportoló, az utánpótláshoz tartozó gyerekek életkora 7-től 19 évig terjed. Az egyesület az önkormányzat támogatásával, tagdíjakból, valamint szülői hozzájárulásokból működik.

Az utánpótlás biztatást adhat ehhez, vagyis lehet jövőképük a PSK-focistáknak?

– Ha azt nézem, hogy az U19-es csapatunk bronzérmes lett legutóbb, ha azt, hogy a leigazolt játékosaink száma megközelíti a százat, ha azt, hogy a különböző utánpótlás-bajnokságokban hét csapatunk is érdekelt, akkor az a válaszom, hogy megjön a rutin, azzal pedig az eredményesség. Például az, hogy a mérkőzéseken a kellő pillanatban a legjobb döntést hozzák.

Kell néhány új

Ön „új seprű” a Táncsics utcában. Milyen változásokat tervez, s mire van szükség ezekhez?

– Még nagyobb rutinra, néhány szerkezeti változtatásra és igazolásokra is.

Hogy állnak ez utóbbiakkal?

– Időarányosan jól. Négy-öt új játékosra van, lesz szükség. Ezek közül nem egy már velünk edz, s valószínűleg tavasszal is a PSK-mezt veszi fel. Szerényebben fogalmazva, remélem, hogy így lesz.

Ki ellen lépnek pályára elsőként?

– Hazai pályán lesz az első meccs, az Újbudát fogadjuk, s mielőtt megkérdezné, győzelmet várok.

bp18.hu, Róth Ferenc

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva