Telitalálat

Szerző • 2014-09-17 • Egyéb Telitalálat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1039

Gajdos Márk Csaba a Malév SC íjásza fantasztikus idényt zárt. A 18. kerület sportkiválósága már 16 éve foglalkozik választott sportágával, amit 24 évesen kezdett. A napokban 40. születésnapját ünneplő országos csúcstartó igazán jó évet tudhat magáénak, mivel az országos bajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott.

DSC_0421

Most leszel 40 éves. Hogy ünnepled a kerek évfordulót?

A héten lesz a születésnapom, amelyet boldogan várok, hiszen nagyon sikeres évet zártam. Az idén nem csak pályaíjászatban, hanem terepíjászatban is nagyon jól szerepeltem, ahol két országos csúcsot is sikerült lőnöm. Augusztus végén az Országos Terepíjász Bajnokságot is megnyertem, de Pályaíjászatban sem akadt idén eredményesebb. Igazából a dobogót is céloztam meg, és hatalmas öröm volt a számomra Deák Gergő legyőzése, mert őt tartottam esélyesnek.

Hogyan zajlik a terepíjászat?

Erdőben megyünk hegyen-völgyön keresztül, ahol cél a 24 kirakott tábla eltalálása. Az első napon nem tudjuk, hogy milyen messze vannak a táblák, így csak saccolni tudjuk a távolságot, míg a második napon annyi a könnyítés, hogy már kiírják. A két nap összeredményéből jön össze a végeredmény.

Terep OB

És mit kell tudni a pályaíjászatról? Hogy zajlik egy döntő?

Alapvetően két részből áll; van egy rangsoroló forduló, ahol kétszer 36 lövést adunk le 70 m-ről, majd ennek eredményéből felállítanak egy rangsort. Az első tizenhat versenyző aztán folytatja a versenyzést. Ilyenkor mindig az első versenyez az utolsóval, a második az utolsó előttivel és így tovább. Kieséses rendszerben halad egészen a végéig, mint a teniszben, ahol a legjobb két ember között dől el a bajnoki cím sorsa.

A döntőben szettrendszerben játszunk, vagyis 3 nyílat lövünk ki 70 m-ről. Aki az adott sorozatból a 3 nyílvesszővel jobbat lő, 2 pontot kap, ha egyformát lőnek, akkor 1 pontot. Összesen 6 pontot kell gyűjteni a győzelemhez. Döntetlen esetében pedig úgynevezett szétlövés van, azaz egy-egy lövéssel dől el a versenyző további sorsa. Az íjászatban a lényeg, hogy mindig a cél közepéhez legközelebb legyél.

Világjátékok Cali, Colombia 004

Milyen típusú íjakat használtok a versenyeken?

Ebben a kategóriában az olimpián is használatos reflex íjakat használjuk. Más típusú versenyeken, például a csigás íjakkal lövők még célzó és kioldó készüléket is használhatnak.

Köztudott, hogy nehéz kifeszíteni az íjat. Mégis milyen erő szükséges a használatához?

Mindenki a saját erejéhez és méretéhez választja az íját. Egy magas ember nagyobbat választ, mivel hosszabb a kezük. Minél erősebbek vagyunk, annál nagyobb erővel és sebességgel lőjük el a nyilat, tehát pontosabbak lehetünk. Az erőt fontban határozzák meg, ami az én esetemben 49 font, ami 24,5 kg környékén van. Tehát ilyen erővel kell kihúzni, megtartani, célozni és útjára engedni. De hozzá kell tenni, hogy elég költséges sport, és még a nyilakat is mi magunk szerezzük be, amiket aztán össze kell hangolni az íjjal.

Mivel lehet erre edzeni?

Kemény fizikális és mentális felkészülést igényel a sportág. Októberben kezdjük az alapozást sok futással és kemény konditermi edzésekkel. Figyelni kell arra is, hogy aki csak lő, az féloldalasan erősödik, így eldeformálódhat a teste. Áprilistól pedig egyre szaporodnak, így heti öt alkalommal is van lövő edzésünk.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva