Teltházzal indult pénteken a Szeptemberi Kóstoló

Szerző • 2015-09-05 • Szórakozás Teltházzal indult pénteken a Szeptemberi Kóstoló bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1568

Az egykori ifjúsági park legszebb napjait idézte péntek este a Bókay-kert. A retrorocknapon megtelt a park, ám nem csak korosodó rockerekkel, szép számban érkezett a fiatalabb korosztály is. Szombaton ugyan vigasztalannak tűnő esővel kezdődött a nap, ám a főzőversenyt ez sem akadályozhatta meg.

A Lőrinci Ifjúsági Park fénykorában szinte hetente tartottak mini rockfesztivált itt, s a 70-es, 80-as évek legszebb napjaira emlékeztetett a Bókay-kert pénteken.

szept_bent

A rockbuli a Gesarollal indult. A P. Mobil elődjeként számontartott csapat a 70-es évek elején főleg a kor klasszikus külföldi rockbandáinak számait játszotta, s csupán kisebb részben építkeztek a saját gyártásra. A hagyományokhoz ragaszkodva évtizedes slágerek szóltak most is a színpadról, amely azért is szívet melengető volt, mert napjainkban itthon aligha van énekes, aki hívebben tudja megszólaltatni Freddie Mercuryt, mint Somogyi József.

szept01_bent

A hangolást bemelegítés követte, hiszen a Városgazda Utánpótlás Akadémia ifjú palántái tartottak bemutatót a színpadon. A sportos percek gyorsan elröppentek, hamarosan folytatódhatott a dobhártyák edzése, mert időközben megérkezett a Mobilmánia. Bár ekkor még döntően a 40-60 éves ifjúság énekelte a legendás számokat, estére megtelt a Bókay-park, miközben a közönség átlagéletkora is alacsonyabbra kúszott.

szept02_bent

A legendás szombathelyi együttes, a Lord fellépése előtt még Szarvas Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, és egyben hivatalosan is megnyitotta a Szeptemberi Kóstolót.
A Lord fellépése valóban kuriózum volt, hiszen évtizedek óta nem koncerteztek a dél-pesti régióban, s a mostani produkciójukért a közönség is hálás volt.

szept03_bent

A parádés pénteki kezdést követően szomorúan indult a szombat reggel, ám az olykor szakadó eső sem tudta eltántorítani a főzőverseny szakácsait és kuktáit. Az illatokkal már 8 órakor megtelt a kert. Miután az időjárási előrejelzések alapján a déli óráktól várhatóan Budapesten megszűnik az eső, a leginkább várt esti koncertekre ismételten megtelhet a park, és remélhetően csak a nyári szandálok maradnak otthon.

szept05_bent

bp18.hu, Sütő-Nagy Zsolt

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva