Tenisz a Gilicén – Valkusz nyerte a Hoker kupát

Szerző • 2018-02-13 • Hírek, Sport Tenisz a Gilicén – Valkusz nyerte a Hoker kupát bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva366

A Gilice téren megrendezett teniszverseny, a Hoker kupa évről-évre egyre színvonalasabb, fedett pályás viadal a házigazda, a vízművek területén álló pályákon. Az idei eseményen is színvonalas mérkőzéseken dőlt el a helyezések sorsa, Valkusz-sikerrel.

Ha valaki ügyesen becserkészte a Gilic téri körforgalomban álló, a tenisz sportág kedvéért és népszerűsítéséért magasodó sátrakat, akkor elmondhatta, „hazatalált”, mert rálelt arra a pénzdíjas versenyre, amely – igaz, csak hazai mértékkel mérve – sok pénzt osztott szét a sportolók között.

A verseny részleteiről a háromnapos viadal főnökét, a Hoker-Fagya SE elnökét, Horváth Pétert kérdeztük, aki elmondta többek között azt is, hogy nem először rendezik meg a versenyüket, s még hosszabb távon gondolkodnak. Hagyományt szeretnének teremteni a jól felszerelt, öltözőkkel is rendelkező sporttelepen.

Igaz, még csak az út elején járunk, de azt meg tudom ígérni, hogy a lendületünk nem fog csökkeni az elkövetkező években sem, sőt… A pályák adottak, mégpedig kiváló minőségben és színvonalon, az önkormányzat önzetlen segítségével pedig pénzdíjat is tudtunk biztosítani a legjobban szereplőknek – mondta Horváth Péter elnök, aki elmondta azt is, hogy nem sok pihenője volt az elmúlt napokban, de örömmel fáradt el, mert tudja, hogy a mostani sikeres versenyrendezéssel akár hosszú évekre is megalapozhatja a Hoker-Fagyas SE ennek a viadalnak a jó hírnevét. Különösen akkor, ha az elkövetkező években is ilyen nagy lesz az érdeklődés a kerületből. Tíz versenyzőről mondhattuk el, hogy hazai pályán ütötte a labdát.

Egyébként sem lehetett ok a panaszra, mert a felnőtt ranglista első tíz helyezettje közül öt döntött úgy, hogy kipróbálja a Gilice téri pályákat.

A nagy érdeklődés minden bizonnyal az egyre népszerűbb tenisz sportágnak szól, de lehet akár némi kritika is benne. Igen, az, mert már szeptember óta, fél éve nem volt lehetősége a hazai férfiversenyzőknek, hogy hazai pályán, országos versenyen mérjék össze a tudásukat.

Ezek ismeretében még hangsúlyosabbak lehetnek az elnök szavai és tervei. Azok, mert hiányt pótolhatnak, ha nem szerény félévenként mérethetnék meg magukat hazai környezetben a hazai legjobbak…

Különösen akkor lehet csábító az indulás, ha rápillantunk a pénzdíjakra, amelyet természetesen nem szabad a kiemelt nemzetközi viadalok szintjén kezelni, de nem lebecsülendőek.

– A győztes 150 ezer forintot kap, a döntő vesztese 90 ezret, s a két harmadiknak is jut még 40-40 ezer forint. Tudom, nem „winbledoni” összegekről van szó, de mint mondtam, az út elején járunk, s természetesen a jövőben igyekszünk majd emelni az összegeken.

A Hoker kupa végeredménye:

1.Valkusz Máté,
2. Balla Péter,
3. Szappanos Márton és Szendrői László.

A döntőben: Valkusz-Balla 6:0, 6:3.

bp18.hu, Róth Ferenc

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva