Termelői piac – friss és minőségi, no meg békebeli

Szerző • 2014-07-29 • Egyéb, Könnyű, Polgármester, Programok Termelői piac – friss és minőségi, no meg békebeli bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva3926

Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata mindent elkövet, hogy értéket teremtsen és biztosítson az itt lakók számára. Ezen ötlet alapján valósult meg a termelői piac és a rendszeresen támogatott kedvezményes gyümölcsvásárok is.

A Pestszentimrei Sportkastély mögötti füves területen 2013-ban nyílt meg az a Pestszentimrei Termelői Piac, amely immár nagy sikerrel működik a kerületben. Az első pillanattól magáénak érzi a termelői piac célkitűzéseit a városvezetés is, amely igyekszik segíteni a minél komfortosabb vásártér kialakításában.

3158_0

Elsősorban az időseknek fontos, hogy a hőségben hűtött pihenősátrat állítottak fel. Mára kialakult a bizalom az eladó és vevő között, hiszen a vásárló tudja, hogy minőségi terméket kap. Sőt, a 18. kerületi önkormányzat támogatásával több alkalommal is kedvezményes vásárok vannak, így valósulhatott meg a kedvezményes meggy-, alma-, vagy kajszibarackvásár is.

Legutóbbi hétvégén sikeres barackvásárt tartottak a régi piactéren, a pestszentimrei termelői piacon és a Hősök terén is. Ughy Attila polgármester facebook bejegyzésében írta: “A barackot elkapkodták, amit nem is csodálok… Ilyen olcsón ugyanis nem lehetett máshol hozzájutni az első osztályú zsámbéki sárgabarackhoz.”

http://www.pullulofaiskola.hu/images/gallery/big/lm8d5ev6fr_orangered-bhart-003.jpg

A gazdák a friss zöldségen és gyümölcsön kívül feldolgozott termékeket, húsokat, tejtermékeket, tojást és sajtokat is kínálnak. A termelői piac számos rendezvénynek is otthont ad. A Márton Napi Vigasság programjában ludaskása főzés, újbor kóstolás, és akciós libavásár is szerepel. A hangulatról pedig a kerület népzenészei gondoskodnak. De a lecsófesztivál és a szüreti fesztivál is itt várja a kerület lakosait. A városlakók kipróbálhatták a klasszikus szőlőpréselés, taposás, mustkészítés fázisait, és belekóstolhattak a borkészítés fortélyaiba.

A piac szombaton reggel 6.00 óra és délután 16.00 óra között várja a friss termelői árú iránt érdeklődőket.

meggy

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva