Újévi lencsenap a Bazilikánál

Szerző • 2015-12-31 • Hírek, Közélet Újévi lencsenap a Bazilikánál bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva861

Szilveszteri forgataggal és újévi lencsenappal várja az érdeklődőket Budapesten az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat – közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.

Közleményük szerint a Szent István-bazilika előtti téren szilveszterkor hajnalig tartó utcabál keretében búcsúztathatják az idei esztendőt az érdeklődők.

A forgataghoz a bazilika monumentális homlokzatának az adventi ünnepekre komponált háromdimenziós fényfestése szolgáltat varázslatos hátteret, emellett a téren és a Zrínyi utcában található nagykonyhák, ételárusok hagyományos és különleges ételekkel, valamint forró italkülönlegességekkel biztosítják a szilveszteri menüt és hangulatot.

Ugyanitt január elsején, a programsorozat záró rendezvényeként lencsenapot tartanak, ahol a vásár street food kiállítói változatos, – az ókori Rómából származó hagyomány szerint – szerencsehozó lencséből készült ételeket is felvonultató étlappal várják a látogatókat.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a lencse az egyik legrégebb óta fogyasztott emberi táplálék, amelynek számos, a magyar népgyógyászat által is korán felismert jótékony hatása van. A mediterrán térségben és a Közel-Keleten napi szinten fogyasztott hüvelyes növény gazdag fehérje- és rostforrás, dúskál a vitaminokban és az egyéb létfontosságú tápanyagokban.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva