Ünnepelt a 40 éves Darus

Szerző • 2014-06-14 • Család, Egyéb, EU, Fejlesztések, Hírek, Könnyű, Közélet, Kultúra, Oktatás, Pályázat, PolgármesterHozzászólások (0)2384

Színes programokkal, alkotómunkával, sportos feladatokkal és egy rendhagyó „élőképpel” ünnepelt a közelmúltban negyvenedik születésnapját jubiláló Darus iskola. A pedagógusok pedig eredményes munkájuknak köszönhetően számos díjban is részesültek.

DSCF2528.JPG

A Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola május végén ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját. Az iskola vezetősége a diákok számára egy egyhetes programsorozatot szervezett a jubileum méltó megünneplésére.

DSCF8855.JPG

Míg a legkisebbek mozaikképet készítettek vagy sportos és ügyességi versenyeken vehettek rész, esetleg táncoltak, addig a nagyobbak a „Darus, szeretlek!” vetélkedő szórakoztató feladataival versenyeztek. Voltak kézműves foglalkozások,  kavicsfestés és emléktárgy készítés is. Az iskola a Határtalanul! pályázatnak köszönhetően a hetedikesek egy tanulmányútra mehettek Erdélybe, amelynek a szórakoztató élménybeszámolójára is most került sor.

DSCF2388.JPG

DSCF2479.JPG

Élőkép a jelennek, üzenet a jövőnek

A diákok még saját gondolataikat és üzeneteiket is megfogalmazták a jövő darusainak, amelyet egy időkapszulában helyeztek el az utókor számára. A jubileumi ünnepségen a jelenlegi és volt diákok, tanárok pedig irodalmi műsorral, régi emlékek nosztalgikus felidézésével ünnepelték az elmúlt 40. év felejthetetlen eseményeit, sikereit. A rendhagyó aktivitás sem maradt el, ugyanis a Darus diákok saját magukból rakták ki „élőképként” az ünnepi 40-es számot.

DSCF2354.JPG

Díjazott Darus-pedagógusok

A Darus iskola tanárai idén számos elismerésben részesültek. A színvonalas munkavégzés mutatójaként Peitliné Hlavaj Éva Művelődésért díjat, Novákné Holti Zsuzsanna a Kerület Tanára címet, Bakos Péter, Garáné Kerpesics Éva, Molnárné Udvari Ágnes, Kozákné Ujházi Gizella, Szatmári Ildikó pedig Miniszteri Elismerő oklevelet vehetett át.

1392_0

Két éve újult meg energetikailag

2012-ben fejeződött be a Darus Iskola épületének európai uniós támogatással megvalósított energetikai korszerűsítése. A projekt keretében a kerületi önkormányzat több mint 143 millió forintot fordított az iskola fejlesztésére, amiből csaknem 92 millió forint volt az uniós forrás. Azóta az iskola jóval kevesebbet költ a fűtésszámlákra, hiszen az épület teljes hőszigetelést és korszerű nyílászárókat kapott, illetve 2000 négyzetméteres külső homlokzati hőszigeteléssel, 1500 négyzetméternyi lapostető-vízszigeteléssel, valamint lépésálló hőszigeteléssel látták el. Korszerűbbre cserélték továbbá a régi, elavult alapvezetékeket és radiátorokat is. Ennek köszönhetően most már lehetőség van arra, hogy az egyes tantermekben külön-külön szabályozzák a hőmérsékletet.

 

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva