Bajnokokat köszönötött az Akadémia

Szerző • 2020-06-27 • Hírek, Önöknek válogattuk, Sport Bajnokokat köszönötött az Akadémia bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva66

A vírushelyzet miatt kialakult csonka bajnokság végén nem hirdetett hivatalos végeredményt az MLSZ az alsóbb bajnokságban. A Városgazda Utánpótlás Akadémia vezetése végül úgy döntött, hogy igazán megérdemlik a játékosaink azt a tiszteletet, ami egy bajnoknak jár, hiszen két csapat is aranyérmet nyert. A díjátadó rendezvényen tiszteletét tette a XVIII. kerület sportért felelős alpolgármestere Somody László, a Városgazda Utánpótlás Akadémia ügyvezetője Jaseri Márk, Akadémiánk szakmai igazgatója Kissné Baumann Gizella és a szakosztály igazgató Kiss László is.

Az Akadémia két csapata is élen végzett a bajnokságában, Szabó Ernő edzőnk mindkét csapatát csodálatos mérleggel az első helyen érte utol a vírusos időszak – írta cikkében az akadémia18.hu. Az U14-es csapat a 12. fordulóig jutott, ahol 11 győzelemmel és a legtöbbnek számító 75 szerzett góllal utasította maga mögé a többi 12 csapatot. A bajnokság gólkirálya a 33 találatot értékesítő Nagy Alex lett, aki különdíjban is részesült pénteken.

Az U15-ös csapat a 10. forduló után érte a végzet. A Gloriett SE szerencsétlenségére nem játszhatta le a 10. mérkőzését így egy ponttal lemaradva a 2. helyen végzett. Ez mit sem von le edzőnk és a csapat érdeméből, hiszen 8 győzelemmel és a legtöbb lőtt góllal magamögé utasította a 11 csapatos mezőnyt. A Városgazda gólkirálya Németh Bálint Antal lett 25 találattal és őt követve az U14-es csatár Nagy Alex 18 góllal a második helyen végzett a listán.

A Játékosok az érmek és a kupa átvétele után egy röpke állófogadáson tortázhattak, majd következett a családi foci, hiszen a szülők nélkül a gyermekek sem tarthatnának itt.

Forrás,fotók: akademia18.hu

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva