Versenyben snapszeroztak a nyugdíjasok

Szerző • 2019-03-21 • Hírek, Közélet Versenyben snapszeroztak a nyugdíjasok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva289

Az első kerületi snapszer versenyt rendezték meg március 19-én a Somogyi László Szociális Szolgálat épületében. Harmincan ültek az asztalhoz, hogy háromórai játék után eldőljön, ki a kártyabajnok?

Pestszenlőrinc-Pestszentimre nyugdíjasai közül sokan kártyázással ütik el az idejüket a különféle klubokban, és a versenyszellem szinte minden alkalommal arra hajtja legtöbbjüket, hogy nyerjenek, hiszen ez a játék öröme. Most, először, hivatalos keretek között is bebizonyíthatták, hogy ki a kerület legjobbja ebben a játékban. A benevezett versenyzőket Bálint Ramóna, az intézmény vezetője köszöntötte, elmondta, hogy igen élénk érdeklődés volt a verseny iránt, harmincan jöttek el a kerület nyugdíjasklubjaiból. Köztük egy házaspár is, Csízy László és felesége, Aranka, akik beavattak bennünket abba, hogy kedvenc játékuk az ulti és a snapszer. Hogy melyik a nehezebb? – a férj szerint az ulti, mert ott jobban kell figyelni és kombinálni.

Odahaza rendszeresen kártyázunk, de eljárunk a NYÉVE-klubba is, hogy a többiekkel is összemérjük az erőnket – mondták. Csízy László többször nyert kisebb ulti- és snapszer versenyen, most azonban nem sikerült.

Mielőtt eláruljuk a végső sorrendet, megemlítjük, hogy Dömötör István alpolgármester is nevezett a versenyre, de nem ért el helyezést, pedig köszöntő beszédét így kezdte:

Nyerni szeretnék! – majd hozzá tette, hogy ha játszik – már pedig szívesen kártyázik rendszeresen -, „Megtisztelem az ellenfelemet azzal, hogy mindenáron le akarom győzni.” Itt is mindent megtett ezért, de most nem jött össze… Ellenben „összejött” a végső győztesnek: Diósi Andrásnak, a Somogyi László Szociális Szolgáltató klub tagjának, 2. Huszti Józsefné, 3. Serfőző Béla lett, mindketten a Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület (NYÉVE) tagjai, a 4. helyezést Pirk Lajos (Életfa Szociális Szolgáltató) érte el. A verseny tisztaságáért, a kerületben élő Tolnai Béla, a Magyar Ulti Szövetség bírója felelt.

bp18.hu, T.L.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva