Virágos elismerések a kerületünknek

Szerző • 2015-10-24 • Hírek, Közélet Virágos elismerések a kerületünknek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1388

A Virágos Magyarországért országos környezetszépítő verseny díjkiosztó ünnepségén Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Budapest Főváros különdíját, a Napsugár Óvoda a Nemzeti Erőforrás Minisztérium elismerő oklevelét vehette át a Pesti Vigadó dísztermében.

A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyt négy minisztérium, az Országgyűlés három bizottsága, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus Zrt., valamint több civil szervezet, közöttük a verseny szervezésében is tevékenyen résztvevő Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány írta ki.

Idén 209 település nevezett be a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny hazai megmérettetésére.

A Virágos Magyarországért verseny
A környezetszépítő versenyt 1994-ben hirdették meg először. Nincs még egy olyan megmérettetés hazánkban, amely évente kétmillió embert képes mozgósítani a kulturált, virágokkal díszített, élhetőbb környezet megteremtéséért, a természeti és az épített örökség megóvásáért, az új generációk környezettudatos neveléséért.

A díjkiosztó ünnepségre az ország minden tájáról polgármesterek, turisztikai és kertészeti szakemberek gyűltek össze a Pesti Vigadó dísztermében.

Magyarország miniszterelnöke levélben fejezte ki támogatását és jókívánságait a mozgalomhoz, amelyet Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár tolmácsolt.

virag01_bent

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját Mosonmagyaróvár és Dunakiliti kapta, így e két település nyerte el a jogot, hogy 2016-ban képviselje Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén.
Kirrné Feicht Ágnes XVIII. kerületi főkertész, a Magyar Önkormányzati Főkertészek Szövetségének elnökeként, Forgács Edit az környezetvédelmi csoport ügyintézője Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának képviseletében vett részt a díjkiosztó ünnepségen.

Az Európai Virágos Városok és Falvak
Magyarország 1990-től vesz részt az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében, s az utóbbi években a részt vevő települések helyt álltak az igen erős megmérettetésen. Az elmúlt nyolc évben négy arany (Géderlak falu kategória, város: Kaposvár, Nagyatád, Eger), hat ezüst (Paks, Balatonszárszó, Makó, Zalakaros, Gyula, Tápiógyörgye) és négy bronzérmet (Ivánc, Ruzsa, Orfű, Noszvaj) szereztünk. A verseny célja a környezetszépítés, a környezetvédelem, az ökológia, a fenntartható fejlődés szempontjainak megfelelő környezetformálás elősegítése, továbbá az élhetőbb települések megteremtésének ösztönzése.

A Virágos Magyarországért országos környezetszépítő versenyen kiemelkedő teljesítményének elismeréseként a Napsugár Óvoda vezetője, Perge Zsoltné az oklevelet vehetett át Varga Attilától, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért felelős államtitkárság vezetőjétől az alábbi szavak kíséretében:

„Az óvoda 2008-ban elnyerte a XVIII. kerület Zöld Óvodája, 2009-ben a Madárbarát Óvoda, 2011-ben, és 2013-ban, a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által adományozott „Zöld Óvoda” címet. A testület nagyon fontosnak tartja, hogy fokozottabb figyelemmel koncentráljon a környezettudatos szemléletmód alapjainak lerakására már óvodáskorban”.

virag02_bent

Budapest Főváros különdíját Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának a versenyen való színvonalas szerepléséért Forgács Edit vette át Kassai Endre önkormányzati irodavezetőtől:

„Pestszentlőrinc-Pestszentimre a lakosságnak szervezett akciók kiemelkedőek: Rendszeresen virágosztást szerveznek, lombzsákokat, komposztáló edényeket osztanak szét. A kerület fasorai szépek, gondozottak. Az Erőmű-tó környezetének fejlesztésével a kerület szívében egy olyan különleges természetközeli élőhelyet hoznak létre, ahol a lakosság pihenésének biztosítása mellett a természet szépségeit is megőrzik”.

A Virágos Magyarországért díjkiosztó ünnepségéről összesen 76 település képviselője térhetett haza különböző elismerésekkel.

bp18.hu, Fülep Erzsébet

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva