Zöld utat kapott a Budapest-Belgrád szupervasút

Szerző • 2015-09-10 • Hírek, Közlekedés Zöld utat kapott a Budapest-Belgrád szupervasút bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva798

Orbán Viktor felhatalmazta a minisztereit, hogy kössék meg a Kínai Népköztársasággal azt a nemzetközi szerződést, ami szerint a kínaiak finanszírozzák majd a Budapest-Belgrád között 200-as száguldó expressz építését – olvasható az Indexen.

A terv – ami lehetővé teszi, hogy a két főváros közti távolság jelentősen lecsökkenjen menetidőben –, nem új keletű. Már februárban is szóba került, ám mivel a vasútvonal kiépítése nagyon költséges (475 milliárd forint), ezért számos alkalommal át kellett gondolni, mielőtt zöld utat adtak volna neki.

Szerencsére a kínaiak hajlandóak pénzt és energiát áldozni a vasútra, ezért a munkálatokat ők finanszírozzák, hiszen számukra sokkal fontosabb az új útvonal kiépítése, mint nekünk. A vasúti felújítás két-két és fél év múlva lehet kész. Az új „szupervonatok” a jelenlegi 80 km/órás sebességet majdnem háromszorosan felülmúlják majd – a hírek szerint elérhetik majd a 200 km/órás csúcssebességet is.

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint Orbán egyetért a nemzetközi szerződés létrehozásával.

Címlapkép: pecsma.hu.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva