Gálakórus lett a Sonore Vegyeskar

Szerző • 2014-11-15 • Hírek, Könnyű, Kultúra Gálakórus lett a Sonore Vegyeskar bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1254

Szép sikert mondhat magáénak a kerületünkben működő dél-pesti kórus. A Sonore Vegyeskarról van szó, amely nemrégiben megkapta a gálakórus kitüntető címet az egri vizsgakoncerten. Mohai Tibor karnagyot kérdeztük a sikerről.


– A hangjából nem nehéz kitalálni, hogy valami nagy és örömteli dolog történt a kórusával.
– Tényleg nem hazudik a hangom, mert olyan szép sikert értünk el, amilyenben reménykedtünk ugyan, de csak titkon.
– Akkor árulja el a boldogsága okát…
– A lényeg az, hogy a kórusunk kitűnőre vizsgázott az egri minősítő koncerten, és megint lépett egyet előre. Ez a lépés pedig azt jelenti, hogy „ötöst” kaptunk a szigorú négytagú zsűritől. A legutóbbi sikerünknek pontosan négy esztendeje, 2010 októberében örülhettünk, amikor a korábbi bronz, ezüst, majd arany minősítés után megkaptuk az „arany dicsérettel” fokozatot.
Szigorú zsűri előtt

– Tehát ismét előrébb léphettek. Most hogyan dicsérték meg a lőrinci „dalosokat”?
– Úgy, hogy elnyertük a gálakórus kitüntető címet, amely már rang a kórusok világában. E fölött már csak egyetlen magasabb minősítés létezik, a hangversenykórus.
– Ha sportos hasonlattal élhetek, most van formában a kórus, most kell meglépni az utolsót is, és akkor tényleg a csúcsra érnek.
– Ez azért nem megy egyik napról a másikra, de még egyik hónapról a másikra sem. Gondoljon csak bele: a Sonore tíz éve alakult meg, tehát ennyi idő, munka és próba kellett ahhoz, hogy túl legyünk a negyedik akadályon is. Nem könnyű az előrejutás, egyrészt azért, mert rajtunk kívül is sok kórus szeretne előrébb, feljebb jutni, másrészt azért, mert a zsűri olyan szigorú, mintha egy egyetemi vagy főiskolai záróvizsgán adnánk számot a tudásunkról.

Csak ketten…

– Tudom, ha azt kérdezném, hogy miként lehet felkészülni egy olyan koncertre, amelyen felszabadultan, „boldogan” kell énekelni, az volna a válasza, hogy gyakorlással.
– Hadd módosítsam: sok-sok gyakorlással. A kérdésében benne van a válasz is. Felszabadultan, hogy úgy mondjam, önfeledten kell előadni a repertoárt, mintha „csak” koncerten lennénk, miközben tudjuk: a zsűri értékeli ugyan a szépet és a jót, de azért nagyon is figyel a hibákra, a félrecsúszott hangokra, amelyeket büntet is. Egy vizsga már csak ilyen.

A Sonore-sztori
A kórus 2004 őszén alakult meg a XVIII. kerületi Pedagógiai Intézet támogatásával. 2010-től a kerületi önkormányzat és a Karinthy Frigyes Gimnázium támogatásával működik. Tagjai amatőrök: többek között diákok és pedagógusok.

– Akkor mondjon valamit a sikerükről…
– Tizenhat kórus versenyzett egymással, s közülük csak kettő kapta meg a gálakórus címet. Ebből is érzékelhető, hogy minden hangra, minden apró részletre odafigyeltek. Egy-két hibás hang vagy hangzás elég lett volna ahhoz, hogy ne legyünk azok között, akik följebb léphetnek.
– Bizonyára szakértő közönség előtt adták elő a repertoárjukat. A taps azért jelezhette, hogy jól sikerült a produkció.
– A sokáig tartó ünneplés jó érzéssel, bizakodással töltött el minket.
– Feltételezem, hogy az örömön túl a zsebüknek is „jót tett” a siker…
– Nem, mert nem erről szólt ez. Erkölcsi elismerés, amely jót tesz a hírünknek.

A Zilától a MÜPA-ig

– Így az eddiginél is több helyre hívják meg önöket? Árulja el a „dicsőséglistát”, hogy hányan és hol szeretnék hallani a Sonorét.
– Boldogan sorolom. Az adventi koncertsorozatban kíváncsiak lesznek ránk is. December 19-én Pesterzsébeten lépünk, fel, rá egy napra pedig a pestszentlőrinci Bajcsy-Zsilinszky úti új református templomban. Lesz koncertünk a Zila Kávéházban, amellyel kiváló, baráti a kapcsolatunk, s vendégei leszünk a Kossuth téri evangélikus templomnak is. Igaz, messze van még, de a tervek szerint tavasszal fellépünk a Művészetek Palotájában, ahol a Carmina Buranát énekeljük. Elegáns helyszín, csak minőséget vihetünk a színpadra.
– Mit jelent a sonore szó?
– Latin eredetű, képzett szó ez, amelynek alapja a sonor. A sonore azt jelenti, hogy zengően, rezgően.
– Ez is kötelez, mert hamisan nem lehet zengeni…

bp18.hu, Róth Ferenc

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva