Rangos elismerés a Budapest Airport vezérigazgatójának

Szerző • 2016-10-05 • Hírek, Közélet Rangos elismerés a Budapest Airport vezérigazgatójának bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva787

Hat szakember vehette át idén a Pro Turismo-díjakat, köztük volt Jost Lammers, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója is.

A Pro Turismo-díj a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerésének számít, a díjakat nem más, mint Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos adta át nemrég a díjazottaknak.

Elsősorban olyan szakemberek részesültek a kitüntetésben, akik személyükben, teljesítményükkel is a turizmus megújulását képviselik.

Az MTÜ közleménye szerint 1989 óta az idei díjazottakkal együtt 256-an részesültek a Pro Turismo-díjban, de ez a szám nem nőhet nagyot az elkövetkezendő években.

Egy, a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint ugyanis – ami Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter nevéhez kötődik – a Pro Turismo-díjban évente maximum hat személy részesülhet, a díj ezzel még nagyobb elismerésnek minősül.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva