Szaniszló Sándor: 2021 a nadrágszíjmeghúzás éve

Szerző • 2021-03-10 • Hírek, Közélet Szaniszló Sándor: 2021 a nadrágszíjmeghúzás éve bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva134

A kormányzati intézkedések és a válság következtében Pestszentlőrinc-Pestszentimrének is sok mindenről le kell mondania idén. A járványhelyzetben a helyi költségvetés elfogadására jogosult Szaniszló Sándor polgármester szerint a korábbiaknál mintegy 6 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat a kerület – olvastuk a bp18.hu oldalon megjelent cikkben.

A XVIII. kerület költségvetését tavaly még az önkormányzat képviselőtestülete fogadta el, idén azonban a járvány miatti átmeneti helyzetben ezt a polgármester teszi meg. A költségvetést majd utólag, a járványhelyzet elmúltával – amikor összeülhetnek már a képviselők – a testület is jóváhagyhatja.

Szaniszló Sándor szerint az ez évi költségvetés legfőbb jellemzője a nadrágszíjmeghúzás, mert a korábbi évekhez viszonyítva az önkormányzatnak 6 milliárd forinttal lesz kevesebb a forrása. Ennek négy fő oka van. Ezek közül az első a gépjárműadó kormány általi elvonása, a második az iparűzési adó 50 százalékos csökkentése.

Harmadikként említette a polgármester, hogy a kormány kétszeresére, csaknem 2 milliárd forintra emelte az önkormányzattól beszedett szolidaritási adót, és van még néhány kisebb nagyságrendű tétel, amely összességében mintegy 100 millió forinttal tovább nehezíti a helyzetet. Ilyen például a közterületi plakátok után fizetendő díj eltörlése vagy az, hogy a kormány döntése alapján egyes önkormányzati bérlakások után nem kell fizetni, vagy csak minimálisan, és hogy megtiltották a helyi adó megemelését. Mindezen túlmenően a gazdasági válság következtében is milliárdos veszteségeket szenved az önkormányzat, hiszen a helyi cégeknek is rosszabbul megy, ezért a közterheket sem tudják a korábbiaknak megfelelően teljesíteni.

  • Azt kell mondanom, hogy ilyen feszített körülmények között még nem kellett gazdálkodniuk az önkormányzatoknak az elmúlt harminc évben – hangsúlyozta Szaniszló Sándor a cikkben.

A polgármester ugyanakkor elmondta, hogy mi az, amire jut abból a csekély mértékű forrásból, amiből az önkormányzat idén gazdálkodhat. Fenntartják azokat az alapvető szolgáltatásokat, amelyek a törvény szerint szükségesek, működni fognak a bölcsődék, az óvodák és azok a közszolgáltatások, amelyek az önkormányzatok feladatát képezik.

Megmaradnak az önkormányzati segélyek, megtartják a karácsonyi csomagosztást a nyugdíjasoknak, az általános iskolások ebben az évben is megkapják a tavaly nagy sikert arató technikai csomagot, és a nyári táborozást is támogatja az önkormányzat. Ellátják az alapvető városüzemeltetési feladatokat: karbantartják az utakat és a járdákat, gondozzák a zöldfelületeket, gondoskodnak a köztisztaságról. A polgármester szerint tehát a legszükségesebbekben nem éreznek majd hiányt a kerület lakosai.

Ugyanakkor egyáltalán nem lesznek önkormányzati rendezvények, amivel mintegy 100 millió forint takarítható meg. Idén nem írnak ki pályázatot a helyi elismerésekre (például a díszpolgári címre, a pro urbe díjra, a jó tanuló, jó sportoló címre), amivel további 80 millió forint spórolható meg. Egyáltalán nem lesz mód a testvérvárosi kapcsolatok ápolására, de így 60-70 millió forint takarítható meg. Nem szervezhetők szakmai utak, és nem tudják támogatni a gyermekek külföldi utazását. Alig lesz útépítés, és elmaradnak azok a nagy projektek, amelyeket az önkormányzati választások idején ígért a nyertes koalíció, mert nem tud rájuk forrást találni.

  • Nekem személyes vállalásom volt, hogy a kerületnek lesz saját CT- és MR-berendezése, de ez most csúszni fog, mint ahogy az az átfogó csatornavíz- elvezetési program is, amely évtizedek óta várat magára – mondta Szaniszló Sándor. A polgármester hozzátette: nem épülhet most a kerületben emelt szintű idősotthon sem, és az eddigieknél jóval kevesebb pénz jut a sport- és a civil szervezetek, valamint az egyházak támogatására.

Ahhoz, hogy a kötelező önkormányzati feladatokat elvégezhessék, szükség van egy viszonylag nagyobb arányú, mintegy 800 millió forint értékű ingatlanértékesítésre is. Miközben az önkormányzatok általában óvakodnak az ingatlanjaik eladásától, ez idén elkerülhetetlen lesz Budapesten, hiszen enélkül sehogyan sem teremthető meg a költségvetés beterjesztéséhez szükséges pénzügyi egyensúly.

Nehéz helyzetében az önkormányzat minden lehetőséget megragad, ezért részt vesz a földutak megszüntetésére kiírt pályázaton, amelyen jó esély van 600 millió forint elnyerésére. Szaniszló Sándor szerint a kevés remény közül az lehet a legbiztatóbb, ha az új uniós költségvetési ciklusban lehetőségük nyílik az önkormányzatoknak önállóan pályázni az Európai Unió forrásaira. Ebben az esetben az önkormányzat sok milliárd forintot tud hasznos célokra igényelni az EU-tól.

Forrás: bp18.hu/Bodzay Zoltán

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva